FitnessBlogger program: Eszter - 6. hét

Ez a hét nem úgy alakult bizonyos szempontból, mint azt szerettem volna, még az őszi szünet alatt elfeküdtem a nyakam és a jobb lapockámig izomlázam volt. Ez az edzést is megnehezítette, az egyikből emiatt ki is kellett hagyni a húzodzkodást. Ezen a héten is négyszer mozogtam, kétszer is elmentem futni, a közös ezések a körülményekhez mérten szépen rendben mentek. Megint volt evezés gépen, a lehúzás újdonság volt. A guggolásból felugrást elneveztem “örülős gyakorlatnak”, a “szenvedős gyakorlat” pedig a kiugrás fekvőtámaszba. :)


A következőket csak azért mesélem el, mert biztosan nem csak velem fordul elő, de bizony az ilyen helyzetekkel is meg kell néha küzdeni. Hétvégére hazautaztam anyukámhoz, mert a telefonban nagyon levertnek tűnt a hangja, sejtettem, hogy “valami van”. Be is igazolódott a gyanúm, egy ismerőse nagyon megbántotta. Azzal kapcsolatban tett néhány nem túl kedves megjegyzést, hogy szerinte túlzásba viszem a sportot, mert folyton ilyen posztokkal van tele a facebook oldalam és túl sokat foglalkozom magammal. Nem ő volt az egyetlen, egy másik ismerős is élt kritikával, csak kevésbé éles hangnemben. Mivel a program nyilvános, mindenki, aki olvassa a blogot, tudhatja a részleteket, nem titok, de mint kiderült, erre nem vette a fáradtságot. Talán azt, hogy mi mást csinálok a szabadidőmben kevesebbszer posztolom, de ez nem jelenti, hogy az életem nem szól másról. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a tanulásban például sokat segít a rendszeres sport, jobban tudok koncentrálni arra, amit tanulok és összeszedettebb vagyok. (Tehát dolgozom is, tanulok is, sportolok is, sőt még házimunkát is végzek és igen, jól bírom.)

Az étkezéssel alapvetően nem volt semmi gond, azon kívül, hogy egy-egy napon nem sikerült megütnöm a kiírt kalóriamennyiséget. Ezen a héten újdonságként a kókuszliszt volt soron, anyukám egy pofon egyszerű poharas sütijét készítettem el egészséges variációban, nem csak nekem ízlett. Hétvégén zabpelyhes muffint készítettem, ez tízórainak is tökéletes. Talán még korai, de már most gyűjtögetem a karácsonyi fitnesz recepteket, hogy mit készítek majd, hiszen most már sok olyan alapanyagot ismerek, amiből kivitelezni tudok különböző finomságokat. Sosem gondoltam volna, hogy eljön az az idő, amikor a sütemény szóról nem a plusz kalóriák és a hízás jut az eszembe. :)