FitnessBlogger program: Vivi - összefoglaló a 12 hétről

Huh végre eljutottam odáig, hogy leírjam az összefoglalómat. Már vártam. Egész héten cikáztak a gondolataim e körül, hogy mit írjak, hogy mi az ami fontos, amit mindenképpen le kell írnom. Lássuk:

Mikor jelentkeztem a programba, elsődleges célom az volt, hogy elsajátítsam a gyakorlatok helyes kivitelezését, valamint ha a diéta eszembe jut, ne csak a hús+saláta kombó jusson eszembe mindig, hanem egy változatos, egészséges étrend. Jelentem lényegi változásokon mentem keresztül mind mentálisan, mind pedig fizikálisan. Sok bejegyzésem szólt is erről. Kicsit szeretném összehasonlítani a program előtti és utáni állapotom.


Amint már írtam, a program előtt mikor „diétába” kezdtem, szinte tényleg csak a saláta + hús kombó jöhetett szóba. Nem figyeltem egyik tápanyag értékre sem. Csak az lebegett a célom előtt, hogy sok fehérje, kevés szénhidrát, a zsírt észben se tartottam, pedig így utólag ez is egy nagyon fontos dolog.
Mostanra ez teljesen megváltozott. Mimi segített beállítani, hogy a célom eléréséhez milyen értékeket kellene betartanom fehérje, szénhidrát, zsír téren.

Megjegyzem, sose volt olyan, hogy mindig klappolt, volt hogy a szénhidráttal csúsztam meg, volt hogy a zsírral. Érdekes hogy a fehérjével szinte alig J… Igazából ezt a részét érzem egy icipicit kudarcnak, tényleg csak kicsit. Mert ha még szigorúbban figyeltem volna, akkor ennél is többet hozok ki magamból. Végeredményben így is elégedett vagyok. Hisz azóta figyelem mennyit és mit eszek, és próbálom eloszlatni arányosan a tápanyag beviteleket. Ami, ha őszinték vagyunk egy 8 órás munkánál nehézkes. A napi 5x étkezésem helyett, sokszor volt, hogy csak 4x étkeztem. Annyira zsúfolt, elfoglalt voltam, hogy képtelenség volt kiszakadnom az íróasztal elől. Változtak az alapanyagok a konyhámban is. Pl. kókuszolaj, olívaolaj, salátaolaj, lenmagolaj, nyírfacukor, szárított fűszernövények, lenmag, magkeverékek, zabpehely,stb., mindig van gyümölcs és zöldség a hűtőmben. Minden otthon készített ételbe belekerült a zöldség. Kenyér helyett szénhidrát csökkentett veknit veszek vagy valami teljes kiőrlésűt. Cukros sütik helyett interneten milliónyi blog és oldal kínálja számomra a jobbnál jobb könnyen elkészíthető, no cukor no fehérlisztes,” teljes dolgú” sütemény recepteket, melyekből készítettem már. Gyümölcslé, kóla?! Már nem képezi a bevásárló kosaram részét. Csak mentes ásványvizet iszok + gyümölcsteákat cukor nélkül, fél citrom levével. Itt kitérnék arra, hogy igen is vannak bizonyos pontok, amikor rettenetesen megkívánod az édeset, szinte sóvárogsz érte. Gondoljatok bele, azelőtt egész életembe sose vetettem meg se a kólát se a gyümölcslevet, se a csokit. Szerintetek mennyire nehéz erről lemondania a testemnek? Amiket te is az évek során kaptál, mert jó, mert megérdemled, nehezen mondanál le róla, nem? Körülbelül így működik a testem is. Így voltak hetek, mikor 0,5 liter zero kóla, vagy egy 0,2 dl gyümölcslé lement.  Ettől még nem ment semmi sem a kukába. Ez valami olyasmi lehet mikor egy láncdohányos próbál leszokni a dohányzásról. Nem fog egyik  napról a másikra teljesen leszokni.

Edzéseket illetően el kell árulnom valamit. Amikor elkezdtem konditerembe járni elsődleges célom, hogy fogyjak. Eszembe se volt célirányosan az izmaimat fejleszteni, csak arra koncentráltam, hogy vékonyabb legyek, és minél kevesebb kg-t lássak a mérlegen. Ezért az edzéseket amolyan kötelező „tanórának” vettem. Nem élvezettel csináltam, nem hobbiból, hanem mert kötelezőnek tartottam. Így voltak alkalmak mikor olyan kedvtelenül, motiváció nélkül mentem edzeni, hogy rossz volt rám nézni. Ezzel kapcsolatban is teljesen átalakultam. Élvezem, szeretek járni.  Élvezem, mikor egy gyakorlatból az előző edzéshez képest többet tudok csinálni, vagy hogy nagyobb súllyal csinálom már. Most már inkább az tesz feszülté, amikor nem jutok géphez… :P

Hihetetlenül jó érzés látni, ahogy a testem formálódik és egy igazán szimpatikus alakot kezd ölteni.

Mimi útmutatásai rettenetesen jó hatással voltak rám. Megtanultam szabályosan guggolni, amiért a igazán hálás vagyok. De számos olyan gyakorlatot mutatott, mellyel céljaim egyre közelebb kerülnek hozzám vagy már elértem. Azelőtt nem guggoltam, vagyis próbálkoztam, de annyira bizonytalan voltam, hogy feladtam, nem akartam sérülést, nem akartam, hogy egy rossz mozdulat miatt bármi probléma alakuljon ki. Itt és most csak ajánlani tudom egy személyi edző segítségét, aki eldönti, hogy belevág, mert rengeteg időt, és energiát lehet spórolni vele, vagyis inkább az energiát oda összpontosítják ahova kell. :)

Program elején heti 3x majd 4x jártam edzeni. Most is próbálom tartani a heti  4-et, de Karácsony közeledtével elég sok minden közbe jön magánélet és munka terén is. A kardiókat nem igazán tartottam be minden héten, bár sokszor gondoltam egyet és elmentem futni, ez változó volt. De ennek ellenére is tartható volt a fejlődés.

De lássuk centikben mennyit változtam, több dátumot is feljegyeztem. Január előtt már jártam konditerembe „kötelező jelleggel”; szeptemberben kezdődött a program, novemberben pedig véget ért:
Január 15.
Szeptember 2.
November 28.

Derék: 77 cm
Mell: 90 cm
Mell: 89 cm

Csípő csontnál: 90 cm
Mell alatt: 84 cm
Mell alatt: 77 cm

Has köldöknél:85 cm
Derék: 75 cm
Derék: 68 cm

Comb felül: 59 cm
Csípő: 94 cm
Csípő: 95 cm


Csípő (csontnál): 94 cm
Csípő (csontnál): 85 cm


Has (köldöknél): 83 cm
Has (köldöknél): 80 cm


Comb: 56 cm
Combközép: 55 cm


Vádli: 39 cm
Vádli: 38 cm


Kar: 28 cm
Kar: 28 cm



Amit sajnálok, azok a mellméretek. :D Eleve nem vagyok egy nagy keblekkel rendelkező nő. Sajnos edzések során onnan is veszítünk centiket. El kell fogadni, valamit valamiért alapon. J


Amit nem sikerült teljesítenem, vagyis csak részben az a „kockás” has. Ehhez totálisan teljes egészében be kell tartanom a diétát. Anélkül veszett ügy. Ezt onnan is tudom, hogy volt egy hét mikor valami halványodni kezdett, akkor valahogy annyira jól ment minden étkezés, edzés, hogy látszott már hasi részen is a fejlődés. Azután persze megint felborult minden és az a halvány remény is eltűnt. J

Ez a kép akkor készült, abban az időszakban, amikor mindent igyekeztem a legpontosabban csinálni, és lám ott az eredmény. Nem hiába mondják, hogy 70%-ban az étkezésen múlik minden.

A ruha méreteim egy számmal csökkentek, L-es helyett M-es, 38-as ruhák helyett 36-ost kell már néznem. :) Csinosabbnak, formásabbnak érzem magam.


Nem akarom tovább húzni az időt. Szeretném leszögezni, hogy ez a fényképezés dolog valahogy nagyon nem akartam az elején. Saját nyomon követésre készítettem magamnak. Úgy voltam vele, hogy nem osztom meg ezeket mert nem úgy készítettem őket, hogy nem nyilvánosság elé. De nem érdekel. Az érdekel, hogy mindenki lássa, aki szeretne kezdeni valamit magával, hogy igen is csak akarat és kitartás kell és kemény edzések, ami meg hozza gyümölcsét.
A jövőbeli tervem továbbra is ugyanez, de az „első felem”-re szeretnék nagyobb hangsúlyt fektetni has, comb tájékra.

Program kezdetén 2014.09.06, program végén 2014.11.14.





Miminek szeretném megköszönni a munkáját, és tanácsait. Köszönöm, hogy sikerült egy olyan útra terelni, amit remélem sohasem fogok feladni. Borzasztóan jó közös edzéseink voltak. A köredzéseket, amennyire nem szerettem az elején, az lett a kedvencem. Edzéseimbe biztosan helyet fognak kapni. Az életmódom teljes átalakuláson ment végbe, amit a program nélkül egyedül nem is biztos, hogy sikerült volna. Kellett egy húzó erő, ami többek között Mimi volt, mert hitt bennem, hogy igen is végig tudom csinálni azt a sorozatot, hogy igenis ha el akarok érni valamit, akkor be kell tartatnom magammal a dolgokat.
Persze itt nem érhet véget ez az egész, innentől kezdve magamnak kell a terveket összeállítani, amiben a Mimitől kapott tervek fognak segíteni. És ez lesz az újabb kihívás az új évet tekintve. Önállósodni, úgyhogy fejlődjek, hogy magam által készített tervek segítségével fejlődjek. Emellett tervezem, hogy néhányszor, amikor alkalmam lesz rá, Miminél jelentkezem egy-két közös edzésre. (ha lehet - "még szép, hogy lehet, várlak szeretettel :D [Mimi]") Az  a baj hogy annyi mindent írnék még, de nem akarom túl hosszúra az összefoglalót. J

Köszönöm nektek, hogy olvastátok a bejegyzéseimet! Edzésre fel! :)

Végszóként pedig néhány üzenet, aki most kezdené, kezdi, vagy már elkezdte :)