2014. november 2., vasárnap

FitnessBlogger program: Eszter - 5. hét

A foglalkozásomból adódóan az iskolai őszi szünet engem is érint, ennek örömére egy teljes hétre hazamentem anyukámhoz, már nagyon régen voltam otthon, főleg huzamosabb ideig. Sajnos megint rám tört az éjszakai tévénézés-mánia, már nem először, így aztán az alvási ritmusomat sikerült alaposan felborítani, bár erre enélkül is meg volt az esély, hiszen szünetben eleve nem kelek 6 órakor, mint egyébként. Ennek következtében nyilván az étkezések is csúsztak, volt olyan nap, amikor legegyszerűbb lett volna kihagyni egyet kalóriamennyiséggel együtt.

Ezen a héten nem ismerkedtem újdonságokkal, nem akartam anyukám agyára menni velük és egyébként is annyi program adódott, hogy időm is nehezen lett volna rá. Az egészséges sütikről tízóraira / uzsonnára azért gondoskodtam, az alapanyagok már úgyis ott vártak a polcon.

Az edzések jobban alakultak, mint az étkezés, voltam body art órán, ami után nagyon izomlázam lett, így a másnapi kardiót, amit lépcsőházi lépcsőzéssel teljesítettem kiegészítettem pár gyakorlattal, amivel kicsit rádolgoztam, másnapra már lényegesen jobb volt. Mimi edzéstervét a hét folyamán kétszer is végigdolgoztam, mivel elsőre úgy éreztem nem ment olyan jól, mint szerettem volna, márpedig az állóképesség fontos.

Itthon nem voltam annyira aktív, szinte az egész napot a lakásban töltöttem, sokkal kevesebbet gyalogoltam, mint máskor. Ennek az volt az oka, hogy akkor magyarázkodnom kellett volna, hova megyek, meg miért és ehhez nem volt hangulatom, anyukám meg el volt otthon, nem szeret sokat mászkálni. A hét tanulsága: a környezetváltozás még a legnagyobb igyekezet ellenére is befolyásol.