FitnessBlogger program: Vivi - 12. hét

Utolsó hetem elég viccesen telt. Konkrétan versenyt futottam az idővel. Hétfő edzés, kedden csajos este, szerda edzés lett volna, de megcsúsztam egy kicsit a vásárlással így elmaradt, csütörtök színház, megint csak nem volt időm elmenni. Így hát a három edzést, péntek, szombat, vasárnap kellett behoznom.
Az edzésterveket amit Mimi írt pont megfelelőek voltak, sőt volt ahol már megint csak súlyt kellett növelnem. Észlelem a testem reakcióit. Mikor hosszabb ideig nem edzek, az erőnlétem visszaesik, így hát súlyból se bírok annyit, mint azelőtt. De van, hogy ez fordítva sül el, néha olyan erőre kapok, hogy az izmaim hozzászoktak az eddig használt súlyokhoz így hát növelnem kell. Pl. guggolás már 35-40 kg-val kellett csinálnom, mert már az ennél kisebb súlyokat meg se érzem, meg se kottyannak, nem fáradok le vagy vállból nyomás 6-7 kg súlyokkal, na ne én se akartam elhinni, de tényleg ment.
Lassan de biztosan kiismerem a testem reakcióit, így már magam is tudom a terveket variálni. Kicsit sajnálom, hogy már nem volt több edzés Mimivel, még egy utolsó izzasztó  fenekemet alig érző köredzésnek igazán örültem volna. Na de kitudja, majd lehet jövőre ;)


Képzeljétek a héten rávettem magam az intervallumos futásra. Ez csak úgy jött, úgy hogy nagyon ideges voltam… J De annyira megtetszett, hogy most rákattantam. Váltakozó, kezdetben 1 perc sprint, 1 perc gyors séta, majd 1,5 sprint, 30mp gyorsséta, 2 perc sprint, 1 perc vagy 30mp gyorsséta. Érdekes volt, tulajdonképpen nem igazán fáradtam el sose, de izzadtam, mint egy ló, ergo zsírt égettem! JuhúúúúúÚ! Még kicsit fejleszteni kell ezt a dolgot, de jó lesz, érzem.J


Étrendben különösképp nem változtattam az eddigieken. Nyilván kellene szigorítani, hogy fejlődjek gyorsabban, de mivel közeleg a Karácsony, úgy döntöttem nem viszem túlzásba most. Meg amúgy is elégedett vagyok magammal, de tényleg. Most valahogy nem kritizálok magamon semmit, mikor tükörbe nézek. Kiegyensúlyozott nő tekint vissza rám és ez a legfontosabb.

Majd Új év, Új fogadalmak, Újra diéta, bleeee. :)

Mellesleg most sütöm az első liszt nélküli, mákos, túrós muffinom, úúúgy várom már, hogy megkóstoljam, mint egy ovis ülök a sütő előtt. És kééééész, Isteni lett! :) Próbáljátok ki!