FitnessBlogger program: Anita bemutatkozása

Ez még belefér… majd holnaptól elkezdem…

Jelentem, a holnap végre itt van!

Már vannak kisebb eredményeim a múltból fogyás és sport terén, de egy ideje valahogy nem ment már, elveszett a motiváció. Kaptam kritikákat is és magam is éreztem, hogy mostanában valami nincs rendben. Persze a majd holnapból lett a holnapután, a jövő hónap eleje stb. (tuti, hogy ezt nem kell bemutatnom).

Aztán feltűnt a karácsony közelsége, mindjárt itt vannak a napok, amikor kb. 4x eszed magad halálra. Persze, ahogy az egyik bloggertárs le is írta, nem attól hízol el, amit akkor eszel meg, hanem amit az év többi napján. De valahogy már előre éreztem, hogy a karácsony után még jobban csalódott leszek, mint most vagyok. Azt is tudtam, hogy egyedül most nem fog menni. Akkor olvastam Miminél ezt a lehetőséget.


Célom, hogy faragjunk a feleslegből, és a formásodás, feszesítés. Mimi segítségével szeretném elsajátítani a súlyzós edzések helyes kivitelezését, és a közös edzésekkel, edzéstervekkel rendszert vinni a sportolás terén az életembe. Szeretnék eljutni olyan szintre, amikor nem csak bizonytalanul kóválygok az edzőteremben a gépek között, ahol némelyiknek azt sem tudom melyik az eleje vagy a hátulja. J

A helyes táplálkozás terén már kiolvastam a fél internetet, így az alapokat ismerem, illetve sok mindent meg is valósítottam. Persze ezen a téren is számítok Mimi segítségére.
Tudom, hogy nem lesz könnyű, hiszen jönnek majd a szülők, a nagyszülők a finomságaikkal, meg a kollégák, a jajmárcsakegyszeletcsokit megatöbbi. De azt is tudom, hogy a legnagyobb ellenség, és a legjobb segítő is én magam vagyok.


Szurkoljatok! J