Új év - új élet(mód): Andi - 9. hét

"Sziasztok!

Lassacskán én is a programom célegyenesébe érkezem. Pár napja eszembe jutott, hogy az első hetekben mennyire gyorsan jöttek a változások, mind az erősödés, mind az alakformálás terén. Hiába indultam viszonylag sportos háttérrel, az új típusú terheléstől, a súlyzós edzésektől meglehetősen hamar jött a szembetűnő fejlődés. 

A hét elején kicsit elkeseredtem, mert úgy éreztem valahol megakadtam. Egy-egy gyakorlatban a használt súlyok csak pici növeléséhez is már több edzésnyi „előkészület” szükséges, és hát a tükör sem mutatott olyan jelentős változásokat. Szerencsére mindig ilyenkor érkeznek olyan impulzusok, amik átlendítik az embert a holtpontokon.

Mimi mintha ráérzett volna a problémámra és csütörtökön egy igazán brutális alsótestedzést végeztünk. A bemelegítés után felmértük mekkora max súllyal megy a guggolás. Ennek eredményeként már az edzés elején „jól éreztem magam”, nem is beszélve, hogy a megelőző napi röpiedzésemről hoztam némi izomlázat is a combjaimban. Ezt lábtolás és combhajlító,-feszítő gyakorlatok jöttek, relatíve nagy súlyokkal. Majd amikor már nagyon éreztem a lábaim, kezdődött a rengeteg (igaz súly nélkül) kitörés és vádli. Levezetésként még némi felülés, burpee, lábemelés és ugrókötelezés várt. Egy szóval brutális volt. Nagyon rég éreztem ennyire keménynek edzést, de a végén az élmény, hogy „igen, megcsináltam” fantasztikus volt! Ez az edzés akkora löketet adott a továbbiakhoz, hogy azóta is pörgök.


Mindezek tetejébe másnap egy új csapathoz mentem le röplabdázni, ahol edzés elején sok sprintgyakorlatot csináltunk. Világéletemben inkább közép/hosszú távokat szerettem futni, de a sulis 60 ill. 100 métereket nagyon nem kedveltem, nem is mentek igazán. Viszont most kijött az elmúlt hónapokban végzet edzések hatása. Edzés végén többen megkérdezték, hogy atletizáltam-e… Annyira meglepődtem, hiszen ez sosem volt erősségem. Közben persze nagyon örültem is neki. Rendkívül motiváló, hogy látszik, egyáltalán nem hiábavaló, amit csinálok, még akkor sem, ha néha kevésbé szembetűnőek az eredmények.

Hogy a diéta részéről is ejtsek pár szót. Ebből a szempontból kissé züllött hetet tudok magam mögött. Elkezdődött a zh-szezon, amit viszonylag nehezen viselek, és tanulás közben állandó jelleggel nassolgatnék. Sajnos most némileg engedtem a csábításoknak, de igyekeztem a káros sütiket fehérjés-eritrites-extralisztes barátaikra cserélni, a csokiból minimum 70%-os sima étcsokit választani, illetve magokat és gyümölcsöt eszegetni. Azért a jövő héten mindenképpen jobban fogok igyekezni, hogy betartsak mindent! Hamár a finish felé közeledünk, nem árt belehúzni! ☺

Szép hetet és jó edzéseket kívánok Mindenkinek!"