Új év - új élet(mód): Anita - 11. hét

"Sziasztok!

A múlt hetet pihenéssel kezdtem, hétfőn nem mentem edzeni, és kedden a mostmár mondhatom, hogy szokásos jógával indítottam edzés szempontjából a hetet. A jógán most volt fordított testhelyzet is- gyertya- és ami érdekes volt számomra, hogy simán és szépen meg tudtam tartani magamat. Igaz ebben az is közrejátszott, hogy értelmesen elmondta az oktató, hogy hogyan kell kivitelezni, míg anno az iskolában csak mondták, hogy csináld.... szóval volt sikerélményem, és ami meglepő, hogy a derekamban jó kis izomláz lett másnapra.
Szerdán Mimivel edzettem, ezúttal felsőtestre. Meglepően nagy súlyokat kaptam a kezembe időnként, de szerintem nagyon jól mentek a gyakorlatok. Felsőtestes nap után mindig úgy érzem nem bírom felvenni a vállamra a táskám :)


Csütörtökön reggel mentem edzeni, kicsit álmos voltam, nehezen melegedtek be az izmaim, az első gyakorlatok nyűgösen mentek. Az edzés eleje emiatt nehézkesen ment, de azért a végére elégedett voltam, és minden gyakorlatot végigvettem.

A péntek délutáni edzések mindig jók szoktak lenni, mert ilyenkor kevesen vannak a teremben, mindenhez könnyen hozzá lehet jutni. Ez most is így volt, viszont betűzött a nap az üvegfalon, és még nem ment a légkondi, és őrült meleg volt. Ez eléggé rontotta a teljesítményemet, alig vártam, hogy árnyékos részre tudjak menni.

Szombat reggelre jutott a heti utolsó edzésem. Most is megküzdöttem azzal, hogy nehezen jöttem bele, illetve rám nem jellemző módon elkalandozott a figyelmem. Nagyon hétvége volt már :)
A vasárnap pihenéssel telt :)

A diétáról nem tudok újdonságot írni, még mindig a sok saláta sok hús a jellemző :) Szombaton megleptem magam és a barátnőmet egy kis süteménnyel: cukkini brownie-t készítettem, ami teljesen liszt és cukormentes, úgyhogy szuperül beleillik a diétába. Sajnos képet elfelejtettem csinálni, mikor elfogyott akkor jutott eszembe, de így legalább van indok, miért kell újra elkészíteni!

Kellemes tavaszi hetet mindenkinek :)

Anita"