2014. március 27., csütörtök

Új év - új élet(mód): Andi - 10. hét


"Sziasztok!


Ismét egy újabb hét telt el, és ismét újabb dolgokat tanulhattam egészséges életmód kapcsán. Igazából nem is annyira új ismeretekről van szó, hanem inkább most értettem/éltem meg néhány sokszor és sokfelé hangoztatott igazságot a fitt életvitel kapcsán.

Az e heti nagy „felismerés” a megfelelő alvásmennyiség fontossága volt. A hetem elég rohanósan alakult, szinte folyamatos jövés-menésben voltam, általában azt sem tudtam hol áll a fejem. Ráadásul a suliban ZH hetek vannak… szóval a hét nagy részét napi 4 órás alvásokkal próbáltam megoldani, persze nem sok sikerrel. Mivel előre tudtam, hogy nehéz menet lesz, így az edzéseimet a hét elején (hétfő, kedd, csütörtök, péntek) letudtam. 

Csütörtök délutánra (természetesen pont röpimeccsre) viszont annyira erőtlennek éreztem magam, hogy muszáj volt visszavenni a tempóból, és pihenni végre egy nagyot. Sajnos nem csak fáradtabb, hanem ingerlékenyebb is lettem a kevés alvás miatt, plusz úgy éreztem, hogy az edzéseken sem tudok jól teljesíteni. Fejben sem mindig voltam ott a gyakorlatok során, és a fizikai teljesítményem is sokszor elmaradt a várhatótól.


A csütörtöki „kényszerpihi” után, láss csodát, pénteken ismét jóval hatékonyabbnak éreztem az edzést. Ráadásul a pénteki röplabdaedzésen, a bünti fekvőtámaszok során sikerült sorozatban 5 szabályos, fegyencedzéses fekvőtámaszt ütemesen megcsinálnom. A hétvége során ezen felbuzdulva, újrapróbálkoztam és 8-at sikerült kivitelezni. ☺ Még a program előtti időben annyira elérhetetlennek tűnt ez a cél, de hát tényleg nem hiábavaló az a sok munka, amit Mimi segítségével igyekszem végigcsinálni. Szóval ismét nagyon lelkes lettem a sajátsúlyos gyakorlatok irányába, és remélem, hogy hamarosan a húzódzkodás is összejön.

A tanulság pedig erre a hétre is megvolt! A pihenést és az elegendő alvást, különösen aktívabb életmód esetén, nem lehet félvállról venni.

Nagyon szép, edzésekben gazdag hetet kívánok mindenkinek! ☺"