Tavaszi megújulás program: megvannak a nyertesek!

A Tavaszi megújulás programot február közepén hirdettem meg itt a blogon és a Facebook oldalamon. Egy hónapig jelentkezhetett bárki, aki úgy gondolta, szívesen részt venne egy ilyen programban, mert segítségre van szüksége ahhoz, hogy elérje edzés-, illetve életmódbeli céljait.
Nem vagyok sztáredző és nem reklámoztam agyon ezt a programot sem (csak a saját oldalamon), de már több a követőm, mint az Új év - új élet(mód) program indulásakor, így többen is jelentkeztek. Ez persze most sem könnyítette meg a dolgomat, mert igazából mindenkinek segítenék, de a program keretein belül a 3+1 "távolsági" emberkén kívül többeteket nem tudlak elvállalni.

A döntéshez szükségem volt egy bemutatkozó levélre mindenkitől. Ezt kb. a jelentkezők fele küldte csak el nekem, így kicsit leszűkült a kör. Akiket kiválasztottam, azoknak a levele az első olvasáskor megtetszett, azonnal szimpatikusak voltak számomra: mind a történetük, mind maga az írásuk. Mert itt ugye hetente beszámolókat kell írni és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen írások fognak megjelenni a blogomon.

Ahogy előzetesen is ígértem, 3 lányt választottam, akik személyi edzésekre is fognak hozzám járni, egy jelentkezőt pedig távolról fogok irányítani részletes edzéstervvel, sok konzultációval és étrendbeli segítséggel.
Akik nem jutottak be, azok is kapnak jutalmat, hiszen vették a fáradtságot, hogy jelentkezzenek, követik a munkámat. Ők a program ideje alatt nagyon kedvezményesen rendelhetnek fitness programcsomagot, vagy éppen edzéstervet, értendet és ha szeretnének, személyi edzésekre is jöhetnek.

Na, de térjünk vissza a "kiválasztottakra". A 3 "személyi edzéses" lánnyal a jövő héten személyes találkozót tervezek, illetve online is rengeteget fogunk konzultálni, hogy a március 31-én induló program a lehető legjobban kezdődhessen. :)

Alább röviden bemutatom a 4 résztvevőt, a hosszabb bemutatkozó levelek pedig a napokban szépen sorban fel fognak kerülni a blogba.

Bea

"Egészségesen, nőiesen izmos testet szeretnék. Meg szeretnék szabadulni a súlyfeleslegemtől, mert a pálya, amire vágyom nem engedi meg a kilengéseket."

Virág


"Elsősorban izomtömeget szeretnék növelni, állóképességemet fejleszteni. Célom, hogy megszerezzem az alapvető tudást, mellyel a későbbiekben akár IWI képzésen is részt vehetek, majd bikini modell "formát" elérni.
A fogyásom után elkezdtem kondi terembe járni, hogy a leépült izomzatot visszaépítsem. Természetesen folyamatosan tájékozódom a megfelelő edzéssel, egészséges életmóddal kapcsolatban. Úgy érzem, hogy a tapasztalat hiányában és nagy tudású szakember nélkül a megfelelő iránymutatást nem tudom megtalálni. Nagyon kitartónak tartom magamat és a sport életem részeként tekintem, így 100%-ot beleadnék a program során."

Eszti

"Véletlenszerűen találtam rá erre a lehetőségre, úgy gondoltam, ezt most nem szabad kihagynom, ezért vettem a bátorságot és tényleg jelentkezek :) Kicsit több, mint egy éve, még több mint 80 kg-ot mutatott a mérleg nyelve, most sikerült leadnom 19-20 kg-ot nagyon nehéz és kitartó munkával, de valahogy "megragadtam" és úgy érzem segítségre van szükségem, ezért tartom sorsszerűnek azt, hogy rá találtam a Facebook oldalon a bejegyzésedre. Szeretnék szép definiált testet, tehát én főképp szálkásítani szeretnék és azt a maradék 3-4-5 kg-ot átalakítani izommá. Rettenetesen nagy segítséget jelentene, ha bekerülnék a szerencsések közé. :)"



Eszter


"Szeretném visszakapni a "régi önmagam" :)

Tudom ez így nem hangzik túl nagy dolognak, de sajnos rájöttem, hogy itt Angliában ez nekem egyedül nem megy :(

Régi önmagam: 178 cm-el, 68 kg-val, heti két kemény kettlebell edzéssel, egy-két alkalom konditeremmel, személyi edzővel, sok hússal, zöldséggel, heti egy-kétszer csokival, sütimentesen, nem hízva, elégedetten, csinosan, zabálási rohamok nélkül.

Mostani énem: 178 cm-el, 78 kg-al, heti háromszori biciklis munkába igyekezettel (oda-vissza összesen 40 perc), a kettlebell golyóm nézegetésével, heti kétszer 20 perces himbálásával, falási rohamokkal, érzelmi-hiánypótló evésekkel, süti-és muffin mániával."

Sok sikert mindannyiótoknak, remélem a közös munka meghozza majd a gyümölcsét! :)