Tavaszi megújulás program: Virág bemutatkozása

"Sziasztok!

Virágnak hívnak és nemrég töltöttem be a 22. életévemet. Azért jelentkeztem a programra, mert elsősorban szeretnék izomtömeget növelni, illetve tapasztalatot szerezni. Másrészt magamnak bizonyítani és másokat motiválni.

Kiskorom óta rendszeresen sportolok: versenyszerűen úsztam, kosaraztam, 8 évig kézilabdáztam és jelenleg egyesületben focizok (futsal). Szerencsésnek mondhatom magamat, mert a sport nemcsak hobbim, munkám, hanem mindennapjaim része is. Ismerőseim szerint mindig is átlagos testalkattal rendelkeztem, azonban sohasem voltam megelégedve az alkatommal. A helytelen táplálkozásnak köszönhetően a kilók száma gyorsan gyarapodott. Emellett sokszor rossz volt a közérzetem, illetve vashiány, reflux, pajzsmirigy probléma is fent állt.

A 20. életévemet készültem betölteni, mikor elhatároztam magamat, hogy felhagyok a jelenlegi életmódommal és mindent meg fogok tenni az egészségem érdekében. Egyszer élünk és csak rajtam múlik, hogy beletörődök a jelenlegi helyzetembe, vagy megvalósítom a vágyamat. Véget vetetettem az Önsajnálatnak, majd a rosszakarók ellenére elkezdtem a helyes utat meglelni.

A táplálkozásomon drasztikusan változtattam, mely abban nyilvánult meg, hogy kenyeret, cukrot, lisztből készült ételeket elhagytam. Természetesen a mozgás elengedhetetlen része az életmódváltásnak, így naponta eljártam futni/ úszni. Elszántnak, megállíthatatlannak éreztem magamat, így kitartottam a célom mellett. (kb. 4 hónap után kb. 10-12 kilótól sikerült megszabadulnom). Sajnálatomra az izomzat nagy része leépült rólam, mivel nem fogyasztottam elegendő fehérjét. Edzőm azt tanácsolta, hogy kezdjek lejárni konditerembe erősíteni. Kezdetben bátortalanul mentem le a helyi Fitness terembe. Valószínű ez annak köszönhető, hogy sokan elítélik a női testépítést mondván nem szép egy nő, hogyha izmos. Személy szerint tisztelem azokat, akik tesznek a formás alak elérésének érdekében! Egy alkalmas konzultáció után magamra voltam hagyva a sok tapasztalt férfi közt. A későbbiekben rengeteg impulzus ért, így próbáltam minél több információt szerezni az izomépítéssel, egészséges táplálkozással kapcsolatban. Hiszem azt, hogy az „álom alakhoz” nem elég a diéta, kardió edzések, hanem súlyzós gyakorlatok végzése is elengedhetetlen. Ebben szeretnék segítséget kérni Mimitől, hogy a tapasztalatával, hozzáértésével, segítségével megfelelő alakot tudjak elérni. Magamra utalva nehezen tudom összeállítani az egyéni képességeimhez mérten kialakított edzéstervet, diétát.

Elszántnak, kitartónak, szorgalmasnak tartom magamat és tudom, hogy maximálisan helyt tudnék állni. A későbbiekben tervezem, hogy IWI képzésen részt veszek, ehhez pedig számomra nagy lehetőség lenne a programba való bejutás. Köszönöm, hogy elolvastad! ☺"