FitnessBlogger program: Eszter - 3. hét

A harmadik hét is mozgalmasan telt, ezen a héten is sikerült teljesíteni a 4 edzést. Kedden és csütörtökön Mimivel edzettem, pénteken egy saját edzést végeztem otthon és szombaton elmentem a Városligetbe futni.

A héten ismét megismertem néhány új gyakorlatot: ilyen volt a guggolás fitballal, nagyon élveztem, ahogy végiggurulok a labdán. Volt még smith-keretes húzodzkodás, hát ez nem volt könnyű. Megtanultam az egykezes evezést, ennél még a hasizmaimat is éreztem, szintén újdonság volt a láblökéses nyomás. A második edzésen volt megint gumiköteles húzódzkodás, illetve könnyített négy ütemű fekvőtámasz, ezek azért rendesen fárasztanak, este nem kellett ringatni.

Új cél került kitűzésre, december 6-án a Városligetben lesz Mikulás nap alkalmából futás - mikulásruhában, ezen nagyon szeretnék részt venni, a táv 2700 m.

A főzést sem hanyagoltam el, hétvégén főztem előre szerdáig, majd szerdán ismét főztem. Az édesség sem maradt el, muffint sütöttem, ez remekül bevált tízóraira, uzsonnára, a hétvégén pedig olyan új alapanyagokkal ismerkedtem meg, mint a gesztenyeliszt és a köles. Igyekeztem figyelni az arányokra és a mennyiségre is. Az utóbbi időben növeltük a kalóriamennyiséget, és az étvágyam is egyre jobb.

Mozgalmas hét volt ez is. :)