FitnessBlogger program: Emi - 1. hét

Minden kezdet izgalmas

Már pár év eltelt mióta újra felvettem az edzőcipőt, de a hét elején legalább olyan izgatott voltam, mintha most kezdtem volna. Mimi leírta nekem a véleményét az étkezésemről és az eddigi edzéseimről. Az étkezés terén főleg arra kell ezentúl odafigyelnem, hogy kerüljem az olyan „cukros folyadékokat” mint az ivójoghurt, vagy gyümölcslé. Másfelől, a reggelimet kiegészíthetném még némi fehérjével, hogy még teljesebb legyen. Igazából mindkét észrevételnek a tudatában voltam már egy ideje, de arra még nem vettem rá magam, hogy változtassak is rajta. Most bizony ennek eljött az ideje!


Az első héten a fehér zsömlét barna (magvas) zsömlére cseréltem, és cottage sajtot fogyasztottam hozzá, valamint a reggeli joghurtomat felturbóztam némi zabpehellyel. Újra előkerült a szekrényemből a fehérjeporom, amit edzés után málnával és tejjel összeturmixolva ittam. Nagyon jólesett! Szerencsére a főétkezéseim rendben voltak, ott próbálok odafigyelni, hogy a tányéron mindig legyen zöldség, és a húst csak nagyon kicsi zsiradékban sütöm ki. Persze nekem is van gyenge pontom… a napi egy kiskanál Nutellát azért megérdemlem :)


Az edzés terén más felosztást kaptam az eddigiekhez képest. Eddig nagyjából minden izomcsoportomra egy edzésnap jutott, és ezt felváltottuk egy pull-push edzéssel. El is morzsoltam egy könnycseppet a régi, nagybetűs „lábnap” miatt. Talán eddig pont az volt a baj, hogy szanaszét edzettem magam egy edzésen belül, viszont egy izomcsoport egy héten csak egyszer került sorra. Mostantól többször is meg lesznek mozgatva! Kicsit meglepődtem, amikor megláttam, hogy a gyakorlatokat az eddig végzett maximális súlyokkal, vagy annál nehezebbel kell végeznem. Volt, amit sikerült teljesítenem, és volt, amit nem – de pont erről szól az első hét. Minden edzés végén fáradtam és izzadtan mentem az öltözőbe, ha másért nem, ezért már megérte!