Tavaszi megújulás: Eszti - programösszefoglaló

Eszti a Tavaszi megújulás program egyik nyertese volt, akivel 13 héten keresztül foglalkoztam.
A program kezdetekpr ő már egy nagy fogyáson volt túl, a mozgás is a mindennapjai része volt, de inkább a kardió jellegű edzésformák terén. A súlyzós, erősítő edzések még újdonságnak számítottak. Célunk a további formálódás volt, ami persze nem egy 3 hónapos folyamat, hanem egy éveken át tartó munka, de az  ehhez szükséges alapokat sikerült elsajátítani. Eszti mindig nagy lelkesedéssel jött edzésre és nagyon megszerette a súlyzós edzéseket. A program végén már kevesebb alkalmunk volt találkozni, de az edzésterveket akkor is lelkiismeretesen végigcsinálta és ahogy az a következő levélből kiderül, most, fél évvel a Tavaszi megújulás kezdete után is rendszeresen jár edzőterembe.
Eszti levele

"Bekerültem a szerencsések közé, akik részt vehettek a programban. Mintha tegnap lett volna, tisztán emlékszem rá, mennyire boldog voltam és hálás. Éppen edzésről jöttem haza, és örömömben elsírtam magam, szegény Nővérem nem tudta, hogy mi a franc bajom van?!

Izgalommal indultam el a megbeszélt időpontra a Gilda-maxba ahol először találkoztam Mimivel, a személyi edzőmmel :) ha csak belegondoltam, már kirázott a hideg. A mosolyt semmi sem tudta levarázsolni az arcomról, majd’ kicsattantam az energiától, új lehetőségek, új kihívások, rengeteg tanulnivaló állt előttem. Már az első találkozásnál kiderült, hogy Mimi egy rettenetesen jó lelkű, aranyos csaj, aki imádja amit csinál. Rövid megbeszélés után elbúcsúztunk egymástól, és még több energiával és várakozással vártam az első edzésünket.


Számomra a feszesítés, formásítás volt a cél, már leadtam 24-25 kilót, és folyamatosan tornáztam mellette, az edzőterem mindig „mumusnak” tűnt, így Mimi mutatta meg, hogy mennyire élvezetes a súlyzós edzés és egyáltalán nem ijesztő, sőt, rengeteg kihívás rejlik benne. Minden edzésnél maximálisan beleadtam mindent, persze ez nélkülözhetetlen lett volna, ha nem áll mellettem és nem segít a gyakorlatok helyes kivitelezésében. Sokat köszönhetek neki, elindított egy olyan úton, amibe „szerelmes” lettem, ma már nem tudom elképzelni egy napomat úgy, hogy ne mennék le a terembe edzeni.

Minden edzés újabb és újabb kihívásokat hozott, rájöttem, hogy miben vagyok erősebb és mit kell jobban edzenem. A kedvenc gyakorlatom lett a guggolás és a kitörés, és megszerettem felsőtestre edzeni.


Pontosan nem tudom, hogy fogytam-e, mert nem mérem magam mérleggel, hiszen az izom nehezebb, mint a zsír, centiben viszont változtam, tehát mondhatom, hogy sikeres volt a program, sikerült a számunkra kitűzött cél felé elindulni, haladni, ezért nagyon hálás vagyok Neked, Mimi! Köszönöm! :)

Amit MINDENKINEK ki kell próbálnia, a G-Flex edzés, ezek voltak talán mind közül a kedvenceim, összetett gyakorlatok, látványos eredmény, garantált izomláz. Naaaagyon király, egyszerűen imádtam minden percét! Ha időm engedi akkor mindenképpen visszatérek Mimihez egy-egy ilyen edzéshez, mert ez tényleg brutálisan jó!


Mindig számíthattam Mimire, bármikor volt kérdésem kajával, edzéssel kapcsolatban, mindenben szívesen segített és nem éreztem úgy, hogy húú nem merem megkérdezni, mert biztos hülyének néz, mindig nagyon segítőkész volt és kedves. Sokat beszélgettünk edzés közben a kajáról, hogy mennyire fontos, hiszen az odafigyelés nélkül nem igazán érdemes ész nélkül edzeni…

Kedves Mimi, köszönöm a közös edzéseket és azt, hogy részt vehettem a programodban! Szuper volt, és hálás vagyok amiért segítettél legyőzni a gátlásokat az edzőteremmel szemben! A jövőben pedig megyek majd G-Flex edzésre! :)

Köszönöm!!"

Eszti blogbejegyzései