Új év - új élet(mód): Andi - 1. hét

"Sziasztok!

A héten végre belevágtam a Mimi által összeállított edzéstervbe és diétába. Anitához hasonlóan én is heti négyszer végzem súlyzós edzést, szintén 2-2 felső- és alsótest beosztásban.

Hétfőn Mimi vezetésével végeztem az alsó testre összeállított egyik gyakorlat sorozatot. Az edzést elég keménynek éreztem, volt olyan pillanat, mikor az egyik géptől másikig történő út alatt majd összecsuklott a lábam. Persze a jóleső izomláz sem maradt el másnap. :).

Az edzéstervem átnézésekor rájöttem, hogy különösen a felsőtest feladataival bajban leszek, így a keddi edzést is Mimi irányításával végeztem. Felsőtestre külön egyszerre ennyit még soha nem dolgoztam, így sokkal jobban meg kellett szenvednem, mint a hétfői edzésen. Sok gyakorlatnál éreztem gyengének maga, de próbálok ebből is motivációt nyerni, és igyekezni fogok, hogy egyre jobban menjenek ezek a feladatok is.

Szerda a tervek szerint pihenő nap volt, különösen, hogy a torokfájás és a megfázás tünetei engem sem került el. A második alsótestedzésem így péntekre került. Szerencsére az e napi programban csupa ismerős feladat volt, ennek ellenére nagyon nagy segítség volt, hogy a kinyomtatott gyakorlatsor ott figyelt mellettem, és tudtam puskázni, hogy mi és mennyi jön majd.

A hétvégére egy gyomorrontás is társult a megfázás mellé, ami sajnos annyira ledöntött, hogy nem tudtam elvégezni az másodig felsőtestedzésem.

Az étrendemet a hét első felében úgy érzem, sikerült jól követni. Nekem ilyen szempontból szerencsés a helyzetem, mivel 1800 kcal feletti napi étkezés a cél, ami a korábbi rutinomhoz képest magasabb is. A betegeskedés azonban szombat-vasárnap eléggé felrúgta a terveimet, így csak a jövő héten fogom tisztán látni, mennyire is tartható hosszabb távon.

Remélem, hogy a jövő hetem simábban megy majd, és legalább a hétvégi pihenésből profitálok. 

Mindenkinek eredményes edzést kívánok erre a hétre is!"