Új év - új élet(mód): Anita - 2. hét

"Sziasztok!

Túl vagyok a második héten, és mondhatom, hogy ilyen hatékonynak még egy edzéstervet sem éreztem amit csináltam az elmúlt 2 évben. Szuper!
Hétfőn láb nappal indítottam a hetet, és bár nem kíméltem magam az edzés végén mégsem éreztem halottnak magam. Azt gondoltam, lehet többet is bele tudtam volna tenni. Aztán másnap, mikor az izomláz érkezett már tudtam, hogy épp eléggé megdolgoztattam az izmaimat :)
Kedden pihenőnapot tartottam, mivel külső tréningen vettem részt, és nem volt lehetőségem utána tornázni menni. És itt szembesültem azzal is, hogy a menzákon nem olyan egyszerű olyan ételt kapni, ami diétakompatibilis, de ha az ember lánya szétnéz akkor van más is a rántott húson kívül. Így sikerült összebarátkoznom az ananászos csirkével, és szerencsére volt friss saláta is hozzá!

Szerdán délután közös edzésem volt Mimivel, ezúttal felsőtestre edzettünk együtt. Hát, azt kell mondjam, kőkemény volt, és már ott éreztem, hogy ennek brutális következményei lesznek. Lettek is, még szombaton is nagyon izomlázam volt, főleg a vállaimban, alig tudtam a vízszintes fölé emelni a karjaimat!
Csütörtökön ismét pihi nap következett. Pénteken láb nap volt megint, szerintem nagyon jól ment, tekintve, hogy még így vasárnap este is izomlázam van. Szeretem csinálni a gyakorlatokat amiket Mimi kitalál nekem, kivéve talán a bolgár guggolást, az nem a kedvencem :D
Szombatra maradt a 4. súlyzós edzés, felsőtest. Ezúttal eljött velem a barátnőm is edzeni, szépen végignyomtuk együtt a gyakorlatokat. Mivel még mindig izomlázam volt a szerdai edzés után, így az eleje nehezen ment, de aztán bejáródtak az izmok, bemelegedtem, és már nem fájt annyira. Azért be kell vallanom, hogy nem tudtam ugyanazokkal a súlyokkal végigcsinálni az edzést mint szerdán. Részben azért is, mert ebben a teremben (nem is szeretek ide járni) nem volt pl 4 kg-os súlyzó (meg 7 kg sem, de volt 3,5 kg?!) .... Ne kérdezzétek hogy lehet, értetlenül állok a dolog előtt.
Vasárnapra már csak egy kis futást tervezek, szaunával megkoronázva, úgyhogy indulok is az edzőterembe :)

Mindenkinek szép hetet kívánok!"

Nincs mit hozzáfűznöm, örülök, hogy tetszenek Anitának a tervek, és látom, hogy mennek is neki a gyakorlatok, a közös edzéseken nagyon ügyes, szeretek vele dolgozni. :) Később Anita elküdte nekem azt is, hogy mikor mit evett a héten, és nagyon szépen csinálja: nála most annak ellenére, hogy fogyás a cél, a kalóriák emelésén dolgozunk, mert eddig szerintem túl keveset evett. Célunk, hogy elérjük a lehető legmagasabb kalória- és szénhidrátmennyiséget, ami mellett még sikerül fogyni, így később, ha megállna a zsírvesztés, lesz honnan csökkenteni. Úgy tűnik, működik a dolog ;)

"Nem minden napot számoltam a múlt héten. Sikerült 3 adag ananászos csirkét összesütnöm, úgyhogy 3 napom nagyon hasonlóan sikerült, és a végén már full elegem volt belőle.

Kedden tréningen voltam azért nem számoltam.

Félre nem ettem ugyan, de szomaton buliban ittam alkoholt, ami ugye kalóriabomba, de ilyen viszonylag ritkán fordul elő egyébként. A héten igyekszem változatosabban főzni :)

És fogytam 70 dekát :)"