Reverse diet - 10. hét


Az előzményeket ITT találod, azt pedig, hogy mi az a reverse diet, ITT.


Oké, ez a blog elsősorban a kajálásról szól, de beletartozik az is, hogy pénteken megint versenyeztem! 😄💪 Ez így spontán jött, igazából 1 héttel előtte merült fel, hogy lehet, hogy indulok.


Addig igazából azt sem tudtam, hogy ez konkrétan megint egy felhúzó verseny lesz. Én abban a hitben éltem, hogy erőemelő, arra meg még (!) nem állok készen a nyomi guggolásommal és a még nyomibb fekvenyomásommal. Szóóóóval, elgondolkodtam rajta, hogy indulok, de mivel péntek délután volt, ehhez meg kellett oldanom, hogy akkor ne dolgozzak. Sikerült úgy alakítani, hogy pénteken csak reggel tartottam edzéseket, így 3 nappal a verseny előtt eldőlt, hogy indulok.
Emiatt már nem variáltam sem az edzésemen, sem a kajámon a héten, hiszen azért 2 össze-vissza hét egymás után sok. Csütörtökön is rendesen edzettem, annyi, hogy a péntekit kihagytam (legalábbis a verseny előttig), hogy ne fáradjak el.

Mérlegelés: ugye ha reggel van tök más, mert nem, vagy alig eszel, meg iszol előtte azt csá, lemérnek és zabálhatsz, hogy legyen erőd. 😆Na de du. 4-ig ki fog koplalni? Úgy keltem, hogy 68,4 kg voltam, a legtöbb az elmúlt héten… Reggelire ettem normálisan, tízóraira is, nyomtam magamba a szénhidrátot, úgyis azzal van tele az étrendem… Ebédre már csak pár pufikukoricát ettem csirkesonkával, light mozzarellával és kevés zöldséggel, hogy mire mérlegelés lesz, ne legyen bennem nagy tömegű kaja.
Ilyen melegben azt sem játszhatom, hogy nem iszom. Szóval ittam, de előszeretettel fogyasztottam a kedvenc energiaitalomat, a Monstert, mert a koffein hajta a vizet és egy hete reggel is bevált.
Kaják után 69 kg voltam, de szépen csökkent, mivel kb. 30 fok volt a lakásban, úgyhogy párolgott belőlem a víz. 🤣
Kb. ennyi volt a cél, meg hogy majd út közben (bicajjal mentem) még kiizzadok, amennyit lehet. Meg hogy majd az ottani mérleg kevesebbet mér, mint az enyém. 🤣🤣Működött a dolog, 68 alá kerültem, ebben bíztam. 😄 Hogy milyen volt a verseny, arról meséljen az alábbi 2 Insta bejegyzés:

A mai verseny eredménye. 😍😍💪 Gilda Max Power Cup felhúzó verseny, női 🥇, abszolút 🥈🏆. Nem indult egyszerűen, 1.-re a kezdősúlyom, a 140 kg nem akart feljönni. 😱😱 Ezt sumoban akartam felhúzni, mivel 7. hete ez van az edzéstervemben, de alig mozdult és azt hittem, szétmegy a csípőm. 😖 Azt hittem elgyengültem, nem vagyok hozzászokva, hogy hetente maxolok. 😱 2. fogás, megint 140 kg, konvencionális #deadlift, sima. 😁Na, ekkor megnyugodtam és simán mertem 150-et kérni 3.-nak. Nehéz volt, de meglett, és a hátam sem nyírtam ki. 😄Kellett is az eredményhez ennyit húznom. 💪 Nagyon megérte indulni, én sosem nyertem még ennyi mindent. 🙈😍 #gildamax #gildamaxsavoyapark #gildamaxallee #gildamaxpowercup #powerlifting #girlswholift #crossfitgirls #strongnotskinny #strongisthenewskinny #mutimitedzel #edzes #edzés #winner #goldmedal
A post shared by Mimi Szűcs • Mimi Fitness 🇭🇺 (@mimiszucs) on

A mai verseny eredménye. 😍😍💪 Gilda Max Power Cup felhúzó verseny, női 🥇, abszolút 🥈🏆. Nem indult egyszerűen, 1.-re a kezdősúlyom, a 140 kg nem akart feljönni. 😱😱 Ezt sumoban akartam felhúzni, mivel 7. hete ez van az edzéstervemben, de alig mozdult és azt hittem, szétmegy a csípőm. 😖 Azt hittem elgyengültem, nem vagyok hozzászokva, hogy hetente maxolok. 😱 2. fogás, megint 140 kg, konvencionális #deadlift, sima. 😁Na, ekkor megnyugodtam és simán mertem 150-et kérni 3.-nak. Nehéz volt, de meglett, és a hátam sem nyírtam ki. 😄Kellett is az eredményhez ennyit húznom. 💪 Nagyon megérte indulni, én sosem nyertem még ennyi mindent. 🙈😍 #gildamax #gildamaxsavoyapark #gildamaxallee #gildamaxpowercup #powerlifting #girlswholift #crossfitgirls #strongnotskinny #strongisthenewskinny #mutimitedzel #edzes #edzés #winner #goldmedal
A post shared by Mimi Szűcs • Mimi Fitness 🇭🇺 (@mimiszucs) on

Szombaton alig aludtam, nem tudom miért, de 1 hete is ez volt. Hajnali 3 után már nem ment. 😫Ezért fáradt voltam, álmos és lightosan edzettem. Na meg hetente deadlift maxot húzni... ehhez sem vagyok hozzászokva.
Ezekben a napokban amúgy az edzésen kívüli aktivitásom is jó nagy volt, mivel sokat közlekedtem bringával. Pár hete vettem és tesztelgetem az útvonalakat, meg hogy hova érdemes vele menni és hova nem. 😃🚴‍♀️  Szóval volt mitől elfáradni.


Hétfőre kb. kipihentem magam, bár a "kedves kis" hormonjaim kicsit megnehezítették az életemet. Volt egy kis hasgörcsöm, amit gyógyszerrel simán megszüntettem. ☺️ Szerencsére ilyenkor, ahogy elmúlik, nagyon jól tudok lenni, elkezdek tevékenykedni, és az edzés is jól szokott menni. Most is így volt. 😁Van, hogy ilyenkor nem csak az alhasam görcsöl, hanem vmi megzavarja a gyomromat is és vagy picit fáj, vagy felpuffadok, vagy mindkettő. Most is éreztem kicsit. Persze, a súlyomra is hatással volt a dolog: vasárnap reggel csak 67,6 kg voltam (több, mint 2 hete voltam ilyen kevés), aznap jött meg, erre hétfő reggel 69. 🐽🐷🐳 Kedden még mindig... aztán szépen csökkent, ahogy annak rendje, módja: csütörtökön már 68 alatt voltam.
Mindezek mellett egész héten k€v@ álmos voltam... 😮az edzés viszont ment, mondjuk le is fárasztott.
A heti átlagsúlyom még így, a 69-es értékekkel sem érte el a "vágósúlyt" 🤣🐷, ami a 68,5 lesz, ahol befejezem a reverse dietet. Szóval megy tovább, már megint kaptam több szénhidrátot😱.


Az a szerencse, hogy Anya egy csomó steviás lekvárt főz, így gyakorlatilag a saját gyümölcstermésünkből tudom mindezt bevinni. Pufirizsre, pufikukoricára kenem, nagyon finom. 😋

Ja, és a kedves Avatar Nutrition kitalálta, hogy egyek kevesebb fehérjét. 😖

A legújabb tudományos kutatások szerint ennél több full felesleges, szóval nem engedi, hogy többre állítsam.
Alapból jelenleg 129 g-ot kapnék, ez picit kevesebb, mint 2 g/tskg, de van egy "extra protein" beállítás, ahol felnyomhatod (a szénhidrát rovására) egy nagyobb értékre. Annál többre viszont nem enged a rendszer, mert hogy annyi már nem segít sem az izomépítésben, sem pedig szálkásításkor az izommegtartásban.
Régen viszont, mikor a sok-sok testépítéssel kapcsolatos cikket olvastam és azokból informálódtam, úgy kezdtem enni, hogy minden étkezésemben volt fehérje, méghozzá elég sok. Így én sokáig 200-220 g-nyit is ettem és ehhez szoktam hozzá. Ártani nem ártott, de nem is használ, viszont ilyen hirtelen nem tudtam "leszokni" róla, így az Avatar Nutritionben természetesen beállítottam az extra protein opciót. Főleg, hogy van annyi szénhidrátbevitelem, aminek rovására kérhetem. Na meg ennyi kcal mellett nehéz kevés fehérjét enni, mivel majdnem mindenben van fehérje, kivéve a full cukorban és a full olajban.
Ez a mennyiség teljesen jó nekem, amúgy nem sokat vett le az Avatar, pár grammot. ☺️ Ez most 2,3 g/tskg. Én egyébként étrendtervezéskor alapból mindenkinek 2 g-ot adok tskg-onként, ami néha picikét több lesz, szóval teljesen megfelel a tudomány jelenlegi állásának. ☺️ 👍


És akkor pár szót a jövő hétről: csütörtökig tartom a makróimat, akkor viszont elutazom 🇨🇭🇱🇮⛰ pár napra és benyomom a "Vacation mode" gombot az Avatar Nutrition oldalán. Ez azt jelenti, hogy aznap reggel még mérlegelek egyet és onnantól szünet van kajaszámolásban. Nyilván, ha akarnám, számolhatnám, de nem akarom. 😜 Utána hétfőn jövök vissza, nem edzeni megyek és nem is zabálni. 🤣 Hosszú évek óta nem maradt ki nekem ennyi edzésnap, 1000 éve nem utaztam el úgy igazán, de azt hiszem, rámfér majd egy kis pihi. 😴 Nagyon várom. 🤗

Ennyit most erre a hétre, lehet csütörtökön még felrakom a 11. hét blogját, ugyanis 9 órás vonatúton leszek 🚊, lesz időm írni. 🤣  Az azt követő , 12. heti bejegyzés meg nagyon rendhagyó és egyben érdekes is lesz, mert kiderül, a nyaralás hogyan hat a reverse dietre.