Reverse diet - összefoglaló


Múlt héten befejeztem a reverse dietet, azaz a kalóriák emelését és súlytartásra váltottam. Ez nem egy izgalmas téma, így nem blogolok külön erről az előreláthatólag 4 hétről. Ennek ellenére, ha lesz miről írnom, nem marad ki a pénteki blogbejegyzés.
Most az elmúlt 12 hét, azaz a reverse diet során gyűjtött tapasztalataimat és az eredményeimet osztom meg.



A reverse dietről van egy egész cikkem, de azért itt is összefoglalom a lényegét: azt jelenti, hogy fordított diéta, tehát itt nem csökkentjük, hanem növeljük a bevitt kalória, illetve szénhidrát- és zsírmennyiséget.
Több célra lehet használni, de a fő dolog, amit el lehet vele érni az az anyagcsere gyorsítása (nem = az emésztés és a wc-re járkálás gyakoriságával). Én nyár elején egy lightos szálkásítást követően kezdtem bele a következő célokkal:

  • minél magasabb kalóriabevitelt elérni (3000 felettit)
  • erősödni
  • izmosodni
  • zsírt nem nagyon felszedni


12 hétig csináltam, 2 kilengés volt. Az 1. az 3 nap július végén, mikor edzőtáborba mentem. Akkor előtte és utána és közben is sokat zabáltam. Rosszul esően sokat, de kíváncsi voltam a hatásra. Na, ez felgyorsította a tömegnövelésem, akkor 1 kg kb. rajtam ragadt. Nem bántam, de többször nincs kedvem tesztelni a túlzabálás hatásait, mivel nem jó érzés. 🤣
A másik az az 5 napos utazásom volt, ahol alig mozogtam, sokat ettem, de a különbség az, hogy jólesően sokat. Itt egy grammot sem híztam. Ilyet nyugodtan lehet csinálni, diéta közben nem, azt ne utazás idejére időzítsük, de reverse / tömegelés / szintentartás alatt néha bátran lehet.

És akkor nézzük az eredményeim: szerintem minden célt elértem, teljesen elégedett vagyok. Persze csoda nem történt, nem lettem brutál erős és nem nőtt rám 5 kg izom zsírmentesen, de ami elvárható volt, az sikerült:

  • 3200 kcal körül eszek, nagyon sokminden belefér az étrendembe, pl. annyi fagyit ettem, amennyit az elmúlt 5 (vagy 10??) évben soha. Annyi féle dolgot megettem, hogy magam is meglepődök. 🤣
  • Erősebb lettem, amit a felsőtestemen érzek a fej fölé nyomásoknál, handstand pushupoknál, húzódzkodásoknál.
  • Izmosabb lettem, amit meg pont az alsótestemen érzek. Sajnos a guggolásomon még nem. De előbb utóbb megtérül a belefektetett munka. #hwapo
  • Nem híztam be, bár azokra a helyekre, ahol hajlamos vagyok zsírosodni, azért jött vissza valamennyi (hasam alja, csípőm). Annyira sokminden nem, a ruhákon nem érzek változást és a súlyemelő övem is ugyan úgy átér. 🤣 Az a mérce, ha szét akarna pattani (volt olyan télen 🤣🤣), akkor dagadt vagyok. 😜


Kb. 2,5-3 kg-t szedtem fel, persze mindig ingadozik a súlyom így konkrétan nem tudom megmondani mennyit. Szerintem arányosan jött fel izom-zsír-víz, bár ez utóbbi ingadozik.

A képet meg a grafikont a múlt héten, a reverse végén csináltam:



Még annyit, hogy testzsír mérésről nem nagyon tudok nyilatkozni, a mérleggel is csak azért mérem, mert az Avatar kéri hetente. Kb. minden módszer pontatlan, össze-vissza mér, minden féle számok nélkül is érzi az ember, ha zsírosabb. A mérlegem egyik napról a másikra magasabb értékeket kezdett mutatni, holott tudom, hogy ez hülyeség. Van kaliperem is, de azzal sem lesz jó, mert magamnak pl. a tricepszet nehéz mérni, meg ember legyen a talpán, aki mindig pont ott, pont ugyan úgy tudja mérni... szóval nonszensz az egész, ha az Avatar nem kérne testzsír adatot, nem is mérném, elég ha látom meg érzem.

És akkor összefoglalásként elmondom, mikor ajánlom a reverse dietet és hogy mimindent lehet vele nyerni. 😁

Ajánlom, ha:

  • Sokat diétáztál alacsony kalórián és:
    • elérted a célod, ennél végre többet
    • belassult az anyagcseréd, nem fogysz tovább, pedig kellene
  • Egyszerűen csak többet akarsz enni, de nem akarsz behízni 🐷
  • A sportteljesítményed javítása érdekében a maximális energiabevitelre törekszel
  • Lassú tömegnövelésre lányoknak, hízékonyabb fiúknak


Mit nyersz vele?

  • Egyre többet és egyre többféle kaját ehetsz.
  • Erősödsz.
  • Izmosodsz.
  • Örül a szervezeted, hogy minden tápanyagot megkap, ami kell neki. Egészségesebb leszel, jobban alszol, jobb lesz a hormonműködésed...


Amitől ne ijedj meg:
Ha izmot szeretnél építeni, természetes, hogy zsír is fog feljönni. Egy óvatos reverse diettel viszont nem sok. Ez benne van, szerintem megéri. Aki izmos akar lenni, annak meg kell tanulnia k... sokat zabálni. Szebben nem tudom mondani. 😜🤣 Az, hogy sokat kell enni, nem elég kifejező. 🤣

Ha durva diétákon vagy túl és nem fogytál alacsony kalórián, akkor az is lehet, hogy fogyni fogsz a picit megemelt energiabeviteltől. Sőt, nagy esély van rá.


Mára elég lesz ennyi 🙂🙃, jövő héten arról fogok írni, hogy miért vált be nekem az IIFYM, azaz a flexible dieting.