Diet blog - "before"



A blogot ott hagytam abba, hogy a reverse diet után 4 hét szintentartásra van szükség, hogy a szervezet alkalmazkodjon a magasabb kalóriabevitelhez, amit elértünk.
Na, én 2 hétig tartottam is az Avatar Nutriton által megadott makrókat, aztán elkeztem zabálni. 😜🐷😂
Pontosabban: már írtam az előző blogbejegyzés végén, hogy az a véleményem, hogy amikor nincs különösebb célunk, akkor nem gondolom, hogy számolni kéne a kalóriákat és a tápanyagbevitelt, hanem érzésre kell enni. Na és én ezt a 2 hetet elengedtem és leteszteltem, hogy érzésre mennyit eszek. (Szóval mérnem kellett, meg számolnom utólag (ez több munka, mint eleve számolni, de hát ha már tesztelek, akkor megteszem…), de nem kellett betartanom a kereteket.) Meg kell valljam, jó sokat tudok kajálni és erről a mogyoróvaj tehet. 😝Túl tudom enni bármelyik makrotápanyagot, bár a fehérjetúlevésről már elég jól leszoktam, a szénhidrátom olyan magas eleve, hogy csak akkor eszem túl, ha rákattanok a lekváros pufirizsre, a zsírt viszont egy kis mogyivajjal nagyon könnyen túltolom. És mivel 1 g zsír 9 kcal, így a kalóriabevitelem is brutál magas tud lenni.
Szóval tartottam egy kis pihenőt a kajatervezésben és ezzel megkoronáztam a tömegnövelést. 😂 Tuti, hogy jött rám zsír, több, mintha betartanám rendesen a kaját, de nekem most többet ért kiélvezni az össze-vissza evést (ami azért nem össze-vissza, mert a rendszer megmaradt), mint pár dkg zsíron remegni. Szóóóval ennyi, pénteken pedig kezdődik a szálkásítás, jön róla a dokumentáció. 😉

A terv: 8 hétig lassú szálkásítás, 4 hétig reverse diet, utána meg karácsony.

A cél: lassan, az erőm csökkenése nélkül, izomvesztés nélkül a lehető legmagasabb kalóriabevitelen leadni annyi zsírt, amennyi lemegy 8 hét alatt, utána meg 4 hét alatt visszaemelni a kalóriabevitelt egy magas szintentartó mennyiségre.



Miért? Elsősorban nem a külsőm miatt, azon már túl vagyok, nincs különösebb bajom vele, nem fitness modell akarok lenni🤣  (sosem voltam az a stílus), hanem erős (ezért is az a főcím kép, ami). 💪 Én 70 és 66 kg-san is ugyan olyan jól érzem magam, magas vagyok, eloszlik rajtam a súly. Egyedül a csípőmön érzem, hogy oda jön a felesleg, de az sem vészes (a hasamon meg mindig volt, de az más kérdés 🐷). Viszont ha tovább tömegelnék, már zavarna. Nem akarok oda eljutni, hogy kifollyak a ruháimból. 😝
Szóval én folyamatosan kb. 66-70 +/- 1-2 kg között mozogva igyekszem minél több izmot felépíteni és lassan pozitív irányba alakítani a testösszetételem (több izom, kevesebb zsír). Az izomépítéssel viszont nyilván felmegy a súlyom és nem jön tisztán izom, zsír is épül, amit időről időre le kell adni, ha nem akarom, hogy túl sok legyen. 🐷 És most jött el ennek az ideje.
Az ősszel-télen még felhúzó, ill. erőemelő versenyeken is szeretnék indulni, én -72-es (máshol -70-es) súlycsoportba tartozom és nem szeretnék kihízni belőle. Ez a másik ok. 🙃 A 72 nincs veszélyben, ezért is simán végigkajáltam ezt a 2 hetet tök nyugodtan. 😄

Testsúlyban nincs cél, cm-ben sincs, azt sosem mérem, most a dokumentáció miatt a derekamat fogom. 🤣 Azt nem tudom eltéveszteni mérés ügyileg és ha onnan fogyok, az tuti zsír. Szóval hogy legyen adat, mérem.
Mérem a súlyom is, mert az Avatar Nutritionnek hetente be kell írnom, hogy kikalkulálja a makróimat. Meg mert nekem most az erőemelés miatt számít. Minél kisebb testsúllyal minél nagyobb súlyokat emelek, annál jobb vagyok. (Súlyemelésben szintén.)
A testzsír... na az érdekes téma. Az Avatarnak erről is kell adat. A mérlegem egész reális adatokat ír, de egyáltalán nem megbízható. Néha meg meghülyül. Eddig azzal mértem, mert nem tudtam jobbat... viszont van itthon kis Myproteines testzsírmérő kaliperem, most megtanultam kb. jól használni magamon. Ez sem pontos, de ez legalább tényleg a bőr alatti zsírt méri. Szóval a változás követésére tökéletes, mert nem tud idiótaságokat mérni, mint a mérleg.

Szóval ezek lesznek az adatok: kg, zsír, derék cm.

A kaja: flexible dieting, azaz bármit ehetek, ami belefér a makrotápanyag és kalória keretembe. Remélem olyan 2800 kcal azért lesz az elején, mert ha nem, sírni fogok. 😢😥🤣
Azért (is) zabáltam ennyit egész nyáron meg szeptemberben, hogy jó gyors anyagcserével, magas bevitelen diétázhassak.

Pénteken kiderül és megírom az első diétás blogbejegyzést, ha nem haltam éhen. 😜

Instagramon próbálok majd sok kajás bejegyzést is csinálni, akár full napi kajából montázst. Nem tudom, mennyire jó ötlet megosztanom a pontos számokat, de szerintem nem gáz. Ugyanis az is célom, hogy megmutassam, idióta, koplalós diéták nélkül, 2000 feletti kalóriabevitellel is bőven lehet fogyni. Úgy is, hogy nincs rajtad sok felesleg. Jó, én magasabb meg aktívabb vagyok, mint az átlag, de messze nem vagyok élsportoló pl... szóval szívesen megosztok minden adatot. Utánozni nem ajánlott, mert ez saját magamra van szabva, nem másra, de példának szerintem jó.

És akkor egy kis olvasnivaló a cikkeim közül, hogy érthető legyen ez a sok bla-bla 🤣:




Pénteken vagy lehet inkább szombaton hozom az első blogbejegyzést a szálkásításról benne minden kiinduló adatommal.