FitnessBlogger program: PettyCicuk - 2. hét


Túl a második héten.

Eredmény?

Már nincsen kedvem kimenni a hidegbe a futóedzésekre és száraz időben is nehéz felhúzni a görkorcsolyám. Oka? Olyan szuper kényelmes bent a melegben edzeni, pedig eddig ez elképzelhetetlen volt. 

Persze van valódi eredmény is, ami centiben mérhető. Nem akarok belemenni az unalmas számokba (majd csak az 5. hét végén), de a második hét végére is vesztettem centiket. Mindezt úgy, hogy az étkezésem egy cseppet sem indokolja, mert ugyan nagyon szépen és ügyesen eszek, de minden nap eszek olyan ételeket, amik sokkal inkább a vétek, mint az étek kategóriába esnek.
Lehet, hogy a több mozgásóra az oka ennek az egész mellékajálásnak, de valahogy nem bírtam magam megrendszabályozni vagy kiéheztem az elmúlt hónapok sok futóedzése alatti mintaétrendem miatt. Mivel újra hétfő van, új hét, ezért mától írom, hogy mit eszek…így soha nem „bűnözök” és végre igazán elkezdhetem a testem formálását.

A héten mind a három edzésen nagyon kellemesen elfáradtam és mind a három alkalommal volt olyan sorozat, amiből az utolsó már egy cseppet sem hiányzott, mint pl. a kitörések a SparrowBag-gel a nyakamban, vagy az utolsó sorozat evezés és a hasizomgyakorlat, amikor a lábam is emelem. Eléggé gyilkosnak tűnt mind az adott pillanatban, de a nyújtás után átértékeltem az egészet. Mimi nagyon szuperül összeállítja az edzéseimet, mert megmozgatjuk az egész testem, minden izmom, így mindenem elfárad a súlyoknak köszönhetően. :)

Ebben a két hétben a kardio edzéseim a háttérbe szorultak, mert idő/ kedv hiányában elmaradtak, valamint a lábam is valahogy vacakolt az utóbbi időben, de a héten visszaiktatom ezt is az edzéseim közé. A szabadban futás valamiért nem megy annyira, amennyire szeretném, így ki fogom próbálni az edzőtermi futópadon futás vagy csak az elliptikus trénerre pattanok majd fel, edzés előtt plusz 30 percre.

A héten csak 2 napot edzünk együtt Mimivel személyesen, de ezen kívül még 2 napot szeretnék itthon is edzeni az ő irányítása, edzésterve alapján, ami újdonság lesz, mert eddig mindig bent voltam nála minden edzésen. :)

Új hét, új kihívás… talán már lassan havat is lapátolhatunk kiegészítésként! :)