2017. október 6., péntek

Diet blog - week #1



Pénteken elkezdtem a szálkásítást, erről szólt az előző bejegyzés, ami ITT olvasható.


Az első nap elég éhes voltam... szombaton meg nagyon. Hiába ettem sokat és finomakat, kevesebb volt, mint amihez az utóbbi időben szoktam és ezt megéreztem. Megettem pl. az ebédet és utána is éhes maradtam. Amúgy érdekes volt, mert igazából semmi kaját nem kívántam, mivel az utóbbi időkben megettem mindent, amit akartam. Nem vonzott semmi, nem éreztem, hogy hú ezt meg azt akarok enni, sőt nehézséget okozott kitalálni, mi a francot egyek?! Ott álltam, hogy mi a tököm legyen a tízórai meg az ebéd, közben meg korgott a gyomrom. 😩 De tudtam, hogy ez csak átmeneti és csak megszokás kérdése. Pár napot túlélek és kész, ha megszokom újra ezt a mennyiséget, jó lesz.


A szinte folyamatos éhség mellett pár napon a fejem is fájdogált, “remek” volt. 😒
Az ilyen idióta méregtelenítő kúráknál szokták mondani, hogy azért, mert megy ki a méreg... ja persze, nem megy ki semmi (a veséd meg a májad méregtelenít magától minden hülye böjt nélkül), azért fáj, mert éhes vagy és szenvedsz. És az a durva, hogy ilyen pici kalóriadeficit mellett is ez van. Mi lehet, amikor valaki koplal?! Bele sem merek gondolni. Nekem kb. 3000 kcal a napi szükségletem és ezeket a tüneteket 2700 felett produkáltam. 😫 (Tény mondjuk, hogy az utóbbi időkben a szükségletem felett ettem és hát hozzászoktam a jóhoz.) Szóval semmiképp ne koplaljatok, anélkül is szopás a diéta eleje.

Amúgy a súlyom ezekben a napokban elég rendesen csökkent. 😱Nyilván, a kevesebb kaja és kevesebb (de így is több, mint 300 g!) szénhidrát miatt kevesebb vizet tartok már vissza. Jó gyorsan bementem 70 kg alá.



Az éhség aztán hol előjött, hol nem volt vele gondom, már kedvem is volt enni, és könnyen kitaláltam mikor mit akarok. 😋 Olyan jó sajtos-fokhagymás csirkét gyártottam, meg fogom osztani a receptet. 😉 Meg mogyivajas-banános kenyereket, meg Bresaola sonkát, nyami. Ezért jó ez a flexible dieting, mert mindent beleilleszthetek. (Instagramra szoktam postolni képeket, full napi kajárkról is.)
Szóval megy minden, persze így azért többször leszek éhes, mint normális esetben, de ez sajnos a kalóriadeficit velejárója, nincs mit tenni. 🤷‍♀️ Azon kívül teljesen tökéletesen halad minden.
A heti célt elértem, az átlag súlyom 69,8 kg lett az utóbbi 7 nap alapján (a minimum 69,3).
Testzsír: hát... ezzel a kaliperes méréssel sem leszünk barátok, mert ezek a mm-ek... hát na, nem könnyű pontosan mérni. A lényeg, hogy aszerint, meg a mérleg szerint is 1 százalékponttal kevesebb a zsírom, mint múlt héten (16,8% ill. 24%, az igazság a 2 között lehet a 24-eshez közelebb) és a derekam is 0,5 cm-vel kisebb lett, tehát ezek alapján már elhiszem, hogy egy kis zsírt is vesztettem, nem csak vizet.

Apropó víz. Ezzel most egy picit játszom. 😜 Az oka, hogy holnap felhúzó versenyre megyek és bár a súlycsoportban (-72 kg) teljesen jól benne vagyok, meg kéne ennem egy lovat, hogy onnan kicsússzak, azért én minél kisebb testsúllyal akarok minél nagyobbat emelni. Ez a saját hülyeségem. 😜
Idiótaságokat nem csinálok, mert felesleges, de egy lightos vízhajtást kipróbálok. Csupán kíváncsiságból. Ez messze nem olyan durva, mint a testépítőknél, sem a szénhidrátot, sem a sót nem vettem el, csak a vízfogyasztással játszok, ill. kiegészítőként kipróbáltam a Biotechtől a Desertet, ami természetes vízhajtó hatású anyagokat tartalmaz.
ITT találtam egy k..va jó összefoglalót, hogy miket lehet tenni erőemelő versenyek előtt a testsúly csökkentése érdekében (meg bárkinek, aki súlycsoportos sportágban versenyez nagyon ajánlom ezt a leírást). Persze minél kevesebbet kell, annál jobb. Én csak a vízzel való manipulálást és a kiegészítőt választottam, semmi éhezés meg erő csökkentő tényező. 😜
Ez annyit jelentett, hogy kedden-szerdán 8 liter pia (ez durva volt), csütörtök 4 liter (kb. ennyit iszom alapból), ma kb. 2 liter. Ez teljesen oké, csak oda kell figyelni. ☺️
A Desertet tegnap és ma vettem be. Koffeint azon kívül is fogyasztok, az is hajtja a vizet.
Kíváncsi vagyok, milyen súlyt tudok így produkálni. 😜 Csupán ezért csinálom. Puszta kíváncsiság és mert szeretek tesztelni.
Utána persze valószínűleg majd minden víz, amit megiszok rajtam marad és olyan leszek pár napig, mint egy bálna. 😂🐳🐋 Úgyhogy ki fog egyenlítődni az átlagban a megmanipulált testsúlyom is. Mondjuk drasztikus dolgokra nem számítok, mert maga a vízhajtásom sem az.

Ezt csak azért írtam le, mert tudni kell, hogy most ez is közrejátszik a diétám alakulásában. Meg az is, hogy holnap nem igazán fog érdekelni, hogy mennyit eszem. Reggel amint tudok bemérlegelek, aztán eszem a csokis, lekváros pufirizst, meg mindent, ami energiát ad és pótolom az ivást is, hogy aztán legyen erőm rendesen. Majd azért összeszámolom a makrókat, hátha véletlen egész jók lesznek. 😜

A lényeg még kimaradt: a múlt heti 70,2 kg-s átlagsúlyhoz képest 0,4 kg-t fogytam a heti átlaggal számolva, így az étkezésem nem változik, továbbra is ugyan annyi a kalória- és makrotápanyag keretem, mint az elmúlt héten.

Végül itt egy napi kajás post Instáról, jövő héten írok újra!