Zab- és energiaszelet teszt #1



A fehérjeszeletek mellett a szénhidráttartalmuk miatt érdekes zab- és energiaszeleteket is tesztelem. az első részben találkozhattok agyoncukrozott zabszeletektől kezdve a cukormentes, fehérjés flapjackeken át a gyümölcsszeletekig minden félét. 10 szeletet mutatok be.

A pontozásnál itt is az összetételt és az ízt vettem figyelembe.



Giant Bar (Ma Baker) - 4/5





Az első zabszelet, amit ettem, még 2 éve, mikor versenyezni kezdtem, ismertem meg, ilyeneket ettem energia gyanánt. Aztán volt, amikor rákaptam edzés előtti tízóraiként is. Ízben nekem nagyon jók, ők a mérce, de valakinek ezek olyan tömények és édesek, hogy egy egészet meg sem bírnak enni egyben. Én simán, akár többet is meg tudnék, de nem kéne. :P
Összetétel: a zab jó dolog, az is, hogy valódi gyümölcs- ill. magdarabkák vannak bennük és az is, hogy nem hidrogénezett a zsiradék benne, meg nyers nádcukorral készült. Igaz, így is brutálisan cukros és zsíros is, ami így együtt nem túl nyerő dolog. Nehezen lehet beférkőztetni bármilyen étrendbe úgy, hogy ne legyen miatta vagy túl sok a cukor- vagy a zsírbevitel. Azért néha megoldható, kisebb emberkéknek mondjuk csak felet fogyasztva. Csak olyan napon ajánlom, amikor valami durva edzés, vagy verseny van. Diétában tilos. A jó pontot azért kapják, mert energiaszeletnek tökéletesek, meg mert finomak. Az ízeket külön nem elemzem, mindet kóstoltam már, nekem egyformán tetszenek.

Smoothie Giant Bar és Chocolate Smoothie (Ma Baker) 3.5/4




A csoki- és a joghurtbevonatos Giant Bart egy kalap alá veszem, ez a réteg annyit tesz hozzájuk, hogy 10 g-mal nagyobbak és még sokkal cukrosabbak. Szóval még kevésbé férnek bele, még émelyítőbbek, nekem mondjuk nagyon ízlenek, de csak ritkán eszem ilyesmit, ezért is kevesebb a pontjuk, mint a sima Giant Barnak.

Protein Flapjack+ (PhD) - 4.5/5


Oat Blend (Malted Oats (Barley Malt Extract, Palm Oil), Rolled Oats, Oat Flour), Protein Blend (Milk Protein, Hydrolysed Gelatine, Whey Protein Concentrate (Milk)), Humectant (Glycerine), Dried Glucose Syrup, Water, Sweeteners (Maltitol, Sucralose), Roasted Nibbed Peanuts (4%), Peanut Flour, Rapeseed Oil, Salt, Flavouring, Antioxidant (Mixed Tocopherols).

75 g // 271 kcal / 19 g fehérje / 35 g szénhidrát (ebből 1.9 g cukor) / 7,1 g zsír (ebből 1.2 g telített)


Őt akár a fehérjeszeletekhez is tehettem volna, de flapjackről, azaz zabszeletről van szó, amibe fehérjét is tettek. Édes, tömény, és sokkal jobb az összetétele, mint mondjuk az egyébként nagyon finom Giant Barnak. Szinte nincs benne cukor, kevésbé zsíros és még fehérjét is tettek bele, aminek ugyan egy része zselatin. Ízre finom volt ez az almás-málnás, főleg, hogy én szeretem a piros bogyós gyümiket. A tápanyagtartalmat bekalkulálva diétás étrendbe is simán mehet egy kisebb étkezésre.

Go Energy Bar - 3/5



Összetevők: narancs zselé 30% [glükóz szirup, cukor, narancs koncentrátum 4%, zselésítőanyag (pektin), savanyúságot szabályozó anyagok (citromsav, nátrium-citrát), színezék (karotin), aroma], étbevonó 25% [cukor, teljes mértékben hidrogénezett pálmazsír, kakaópor, emulgeálószer (szójalecitin), aroma], glükózszirup, extrudált gabonafélék 15% (teljes kiőrlésű búzaliszt, rizsliszt, kukoricaliszt, kakaópor, cukor, só), szója pehely, dextróz, fruktóz szirup, nem hidrogénezett pálmazsír, mazsola 2,5% (antioxidáns: kén-dioxid), narancshéj 2,5% (antioxidáns: kén-dioxid), sovány tejpor, kakaópor, emulgeálószer (szójalecitin), só, savanyúságot szabályozó anyag (tejsav), aroma, L-karnitin L-tartarát, króm (III)-tartarát, vitaminok: C, E, B1, B2, nikotinamid, pteroilmonoglutaminsav, B12, D-biotin, piridoxin-hidroklorid, pantoténsav.

40 g // 177 kcal / 3 g fehérje / 26,8 g szénhidrát (ebből 18,8 g cukor) / 5,8 g zsír (ebből 3,7 g telített)

Ezt valahonnan kaptam, magamtól nem vettem volna. Egy csupa cukor kis energiaszelet, ami ráadásul nem is igazán finom. Vagyis nekem nem jön be, olyan, mint valami rossz zselés szaloncukor, majdnem meg se ettem az egészet... Állóképességi sportokhoz találták ki, hogy közben energiát adjon, de szerintem még az amúgy szintén elég érdekes energia gél is jobb. xD
Szerk. (2017 március): A fentieket a narancsosról írtam, azóta kaptam egy epreset is és az szerintem jó volt. :D Emiatt 2-esről 3-asra felpontozom.

Protein Flapjack (Myprotein) - 4/5





Erdeigyümölcsös: Zab (24%), Golden szirup, szójafehérje izolátum (20%) (szójalecitin), frukto-oligoszacharid, Sós vaj (tej, só), Margarin (Növényi olajok (Pálmaolaj, Repceolaj), Víz, Só, Természetes ízesítés, Emulgeálószer (E475)), Tejsavófehérje Izolátum (4%) (Tej), Mazsola (3%) (Mazsola, Napraforgóolaj),Szárított áfonya (3%) (Tőzegáfonya, cukor, napraforgóolaj), Barnacukor.

80 g // 324 kcal / 20 g fehérje / 32 g szénhidrát (ebből 20 g cukor) / 11 g zsír (ebből 5,5 g telített)

Állagra nekem a kedvencem, jobb, mint a Giant Bar, a Nutrendes flapjacknél meg főleg jobb. Ropogós részei is vannak, nem az a nyúlós ragacsos cucc, inkább picit omlós. Ízre édes, kb. olyan émelyítő, mint a Giant Bar, de én azt pont szeretem. Összetételre ugye jó cukros, annyival tud többet, mint egy sima zabszelet, hogy fehérje van benne, mondjuk az meg szója... Ilyen téren a PhD-stől nagyon elmarad. Az íz és állag viszont annyira tetszik, hogy csak 1 pontot vonok le tőle.
2017 március: ettem csokisat is, az is ngyon finom.

Oats and Whey (Myprotein) - 4/5





Zab Keverék (Malted Oats [tartalmaz Maláta, Növényi olaj], Hengerelt Zab), Fehérje Keverék (Tej Fehérje Izolátum, Tejsavó Fehérje Koncentrátum*), Nedvesítőszer (Glicerin), Tejcsokoládé ízű bevonat (8%) (Édesítőkzerek: Izomaltóz, Szukralóz; Nem-Hidrogénezett Pálma és Pálma Kernel olaj, Tejsavó Por*, Zsírszegény kakaó por, Búzaliszt, Emulgeálószerek: Szója Lecitin, E476; Ízesítés)(Gyümölcs & Magok, Mogyorós Csokoládé, és Tejcsokidarabos verziók esetén), Fehér Csokoládé ízű bevonat (8%) (Édesítőkzerek: Izomaltóz, Szukralóz; Nem-Hidrogénezett Pálma és Pálma Kernel olaj, Tejsavó Por*, Búzaliszt, Emulgeálószer: Szója Lecitin; Ízesítés)(Málna és Fekete Ribizli verziók esetén), szárított glükózszirup, Mazsola (Gyümölcs & Magok verzió esetén), Víz, Zsírszegény kakaó por (Csokidarabos és Mogyorós Csokoládé verziók esetén), Tejcsokoládé darabok (cukor, Teljes tejpor, Kakaóvaj, kakaómassza, Tejsavó Por*, Sovány tejpor, Emulgeálószer: Szója Lecitin, Természetes Vanília)(Csokidarabos verzió esetén), (Édesítőkzerek (Maltitol [Gyümölcs & Magok, Mogyorós Csokoládé verziók esetén], Szukralóz), Nibbed Földimogyoró (Mogyorós Csokoládé verzió esetén), Nibbed Mogyoró, Fagyasztva szárított Fekete Ribizli darabok (Fekete Ribizli verzió esetén), Fagyasztva szárított Málna darabok (Málna verzió esetén), Növényi olaj, Foszforsav (Málna és Fekete Ribizli verziók esetén), só (Mogyorós Csokoládé & Málna verziók esetén), antioxidáns (Kevert Tokoferolok), (Mogyorós Csokoládé & Málna verziók esetén), Ízesítés. *Tejből

88 g // 316 kcal / 21,6 g fehérje / 43,8 g szénhidrát (ebből 6,3 g cukor) / 8,4 g zsír (ebből 3,5 g telített)
[ízenként picit eltér]

Az összetevők hosszú listája ne tévesszen meg, ebben benne van az összes íz eltérő összetevőinek listája. Ennyire azért nincs tele minden szarsággal a szelet, sőt a tápanyagértékei nagyon jók! Ugye az ilyen szeleteket szénhidráttartalmuk miatt esszük, de ez fehérjével van feturbózva és a cukor nagyon kevés benne, ami szuper. Egyébként olyen szelet ez, ami házilag is elkészíthető: zabot összekeversz fehérjével, valami kis nedvesítő anyaggal. meg valamivel, ami ízesíti és ami összetartja. A csokidarabkás finom, alul tejcsoki, felül étcsoki van rajta, a csokis-mogyis is nagyon jó, a málnás közepes.
Szerk.: Vannak új ízek, szebb csomagolással. A sós karamell kifejezetten finom, a cseresznye-mandula szintén jó.

Fruchtschnitte (Fit+Vital) - 4/5




mazsola, zabpehely, almapor (alma, maltodextrin, étkezési sav: citromsav), búzapehely, glükóz-fruktóz szirup, gyümölcssürítmények 5,9% (áfonya 3,8%, feketeribizli), invertcukorszirup, pálmazsír, ostya (keményítő, napraforgóolaj), aroma, étkezési sav: citromsav

40 g // 145 kcal / 1,4 g fehérje / 27,7 g szénhidrát (ebből 16,6 g cukor) / 2,7 g zsír

A Müller sajátmárkás gyümölcsszeletkéje. Ez az áfonyás nagyon finom volt, az összetétele sem rossz, mazsola, zab adja a nagy részét, mondjuk a mazsolát én nem szeretem, de így azt nem is érezni, elnyomja a többi íz. Egy nagyon vékony ostyával van alul-felül borítva, kb. papírnak néztem rajta. :D Oké, cukros, de ilyen kis energiaszeletként 1000x veri mondjuk a Go Energyt.


Zabszelet (Cerbona) - 3/5




Összetevők: lapított zabpehely 43%, glükóz-fruktózszörp, kakaós bevonómassza 8% [cukor, részben hidrogénezett növényi zsír (pálmamag), zsírszegény kakaópor 15%, emulgeálószerek (szójalecitinek és poliglicerin-poliricinoleát), aroma], növényi zsír (pálma), zabpehelyliszt 6%, csokoládé darabkák 4,4% [cukor, kakaómassza, zsírszegény kakaópor, kakaóvaj, emulgeálószer (szójalecitinek)], nedvesítőszer (szorbit), maltodextrin, cukor, kakaómassza, emulgeálószer (szójalecitinek), aroma. Nyomokban dióféléket, földimogyorót, szezámmagot és tejből készült terméket tartalmazhat!

50 g // 208 kcal / 3,5 g fehérje / 30,3 g szénhidrát (ebből 11,8 g cukor) / 7,8 g zsír (ebből 4,1 g telített)

Újabban a Cerbona is gyárt már zabszeletet a műzliszeletek mellett. Összetételben olyasmi, mint a Giant Bar, de egészségtelenebb (glükóz-fruktózszirup és hidrogénezett olaj miatt), ízben is picit elmarad. Cukros, de mivel pici, ezért nem vészesen sok van egy db-ban, de sehogysem diétás szelet. Én edzés előtt ettem, de önmagában kevés egy étkezéshez, így egy szintén kicsi proteinszeletet is ettem utána.
Szerk. (2017.11.12.): Van egy új íz, almás. Finom volt.


Virtue Bar (Myprotein) - 4.5 / 5



Zab keverék (Zabcsíra [tartalmaz: Maláta, Növényi olaj], Zabpehely, Zabliszt), Fehérje keverék (Szójafehérje Crispies [Szójafehérje izolátum, Tápiókakeményítő, Növényi olaj, Só, Színezék: Kalcium-karbonát, Emulgeálószer:Szója lecitin.], tejfehérje izolátum, Tejsavó fehérje Koncentrátum*), Inulin Szirup (Oligofruktóz, Fruktóz, Szőlőcukor, Cukor), Jogurt bevonat (8%) (Cukor, Növényi olaj, Tejsavó por*, Zsírszegény joghurt por, Búzaliszt, Emulgeálószer:Szója lecitin)(Maple & Pecan és Gyümölcsözön variációknál), Tejcsokoládé ízesítésű bevonat (8%) (Cukor, Nem hidrogénezett pálma és Pálmaolaj, Tejsavó por *, zsírszegény kakaópor, Búzaliszt, Emulgeálószerek:Szója lecitin, E476; Aroma)(Csokoládé variációnál),Polidextróz Szirup, Rizspehely (Rizsliszt, Cukor, Napraforgó olaj, Emulgeálószer:Szója lecitin)(Csokoládé variációnál), Juharszirup (4.5%)(Maple & Pecan variációnál), Pekándió (4.5%)(Maple & Pecan variációnál), Nedvesítőszer (Glicerin), Búza Crunchies (Búzaliszt, Rice, Cukor, Tejsavó por*, Só, Növényi olaj, Emulgeálószerek [Glicerin-monosztearát,Szója lecitin], Térfogatnövelő szer [Szódabikarbóna]), Fagyasztva szárított Málnák (2.5%)(Gyümölcsözön variációnál), Fagyasztva szárított eprek (2.5%)(Gyümölcsözön variációnál), Stabilizátor (Akácia Gum), Részlegesen invertált cukor szirup (Csokoládé variációnál), zsírszegény kakaópor (Csokoládé variációnál), Növényi olaj, Aromák, Só, Trucal® (Tej ásványi anyag komplex), Antioxidáns (Kevert Tokoferolok). *Tejből.

A termék tartalmaz glutént, szóját és tejet. Maple and Pecan íz tartalmaz diót is.

30 g // 92 kcal / 4.8 g fehérje / 14 g szénhidrát (ebből 2.6 g cukor) / 2.6 g zsír (ebből 1.1 g telített)

Ici-pici szelet, amolyan "jutalomfalat", vagy kis desszert, mert másra nem elég, de legalább nincs 100 kcal. Nagyon finom, én csak dupla csokissal találkoztam. Az összetevők hosszú listája ne téveszen meg, itt több íz van leírva, nem ilyen szörnyű a dolog. :D Zabos szelet pici (sajnos) szója fehérjével. Ropogós, csokis, cukor alig van benne, rost sok (21 g), zsír minimális. Diétába simán beilleszthető, ha valami apró finomság kell.


Reload Protein Flapjack (Grenade) - 3.5/5



Protein Blend (27%)(Soya Nuggets, Soya Protein Isolate , Whey Protein Isolate, Milk Protein Concentrate), Oat Blend (17%)(Rolled Oats, Oat Bran), Rapeseed Oil, Humectant (Glycerine), Oligofructose Syrup, Dried Fruit Blend (8%)(Raisins, Dried Cranberries (Cranberries, Sugar, Sunflower Oil), Chopped Apricots (Dried Apricots, Rice Flour, Preservative (Sulphur Dioxide)), Golden Syrup, Brown Sugar, Flavourings

70 g // 291 kcal / 18.6 g fehérje / 30 g szénhidrát (ebből 8.3 g cukor) / 13.3 g zsír (ebből 1.2 g telített)

Összetétele, tápanyagtartalma nekem tetszik. Ez egy fehérjés zabszelet, részben szójás, ami nem tetszik annyira. Sok mű cucc és cukor nincs benne, ellenben igazi gyümidarabok igen. Ez jó dolog. Állagra nagyon szétesős, nekem a földön landolt egy része. :S Ízre nekem túl édes, nem a kedvencem, ezért nem kapott olyan jó pontokat. A többi ízt kóstolva sem változott a véleményem, hasonlóak.