Mit csinál az ember lánya ha lebetegszik című rovatunk következik vagyis ez a mostani blogbejegyzésem kicsit szenvedősre sikeredett.
Hétfőn voltam edzeni, ami nagyon jó volt (már 30 kilóval guggoltam, ami a múlt héthez képest dupla annyi, ennek nagyon örül a kicsi szívem).
De hadd térjek vissza a betegség témához: hétfőn este már éreztem, hogy kapar a torkom, aztán kedden reggel sokkal rosszabb lett, de gondoltam ez hamar elmúlik, nem nagyon foglalkoztam vele. Szerdán reggel már úgy mentem edzésre, hogy picit fájdogált mindenem, a torkom meg nagyon. De ahogy teltek a percek és most először csináltam a deadliftet 20 kilós rúddal, úgy éreztem már jól is vagyok. Minden edzés egy endorfin bomba számomra és annyiban mindenképp látom a fejlődést, hogy minden alkalommal növeljük a súlyokat. Múltkor a Mimi mondta is, hogy kinőttem a kis homokzsákot. :)
Szerdán edzés után dolgozni mentem, amikor hazaértem tiszta hulla voltam és a megfázás sem akart múlni. Emiatt kihagytam a csütörtöki edzésemet, az egyetlen alkalmat, amikor még a héten el tudtam volna menni a terembe.
Leginkább lelkileg nehéz feldolgozni, hogy napi 8 óra munka mellett, ha lebetegszik az ember, muszáj megállni és pihenni mert rosszabb lesz. Nagyon el akartam menni edzeni és csalódott voltam, hogy ezen a héten nem jött össze a három edzésem.
De amit megtanultam ebből, vagyis amire az élet tanított: Örüljünk neki, hogy egészségesek vagyunk és becsüljük meg, hogy van két ép kezünk, két ép lábunk, amivel húzódzkodhatunk vagy guggolhatunk.
Ami meg nagyon boldoggá tett a héten, az, hogy mindenmentes, fehérjeporos túrótortát sütöttem, ami nagggyoon fincsi lett. :)
