Minap postára menet azon gondolkodtam, hogy mit írjak az e heti bejegyzésemben. Végigvettem a hét történéseit, amolyan számadást készítettem. És akkor bevillant, hogy 4. hete kezdtük el az edzéseket Mimivel. Hihetetlen, hogy rohannak a napok, hetek… észre sem veszem sokszor, és egymást követik a péntekek…közben meg vagy teszem a dolgomat vagy nem. És körülbelül így megy el az életünk. Észre sem vesszük, és eltelt egy hónap már az évből, vagy hogy már csak 4 hónap és itt a nyár (gyerünk, addig még van idő leadni akár 15kilót is!), aztán karácsony, újévi fogadalmak, és kezdődik minden szépen elölről. És az az igazság, hogy csak rajtunk múlik, hogy valóban a dolgunkat tesszük-e, vagy csak a „kifogás gyárban” toljuk folyamatosan a túlórákat.
Azt hiszem mindenkinek ismerős a helyzet, hogy amikor valamilyen új helyzetben vagy, az agyad azonnal rákattan, és mindent észreveszel, ami azzal kapcsolatos. Pl. a kismama mindenhol kismamákat lát, vagy ha vettél egy piros opelt, akkor feltűnik, hogy milyen sok piros opel szaladgál a városban. Én most a fogyással vagyok így. Mindenhol fogyni vágyó emberek. És amikor azt hallod, hogy 5-10-20 éve folyamatosan küzdenek a kilókkal, akkor elgondolkodsz azon, vajon mit csinálnak rosszul. Szerda este jöttem haza edzésről. Már jó későre járt, 9 óra magasságában, ülök villamoson. A másik oldalon, kiszúrok egy fiatal lányt, nem kevés súlyfölösleggel, aki épp egy kakaós csigát eszik, olyan jó ízűen, hogy legszívesebben kivenném a kezéből, és azonnal befalnám, – kétpofára. Ez volt az első gondolatom, az ösztönös reagálás. Utána pedig az agyam is elkezdett dolgozni. Hogy egyrészt, a háj sokkal tovább tart, mint a kakaóscsiga íze. Másrészt, szegény lány. De rossz lehet neki, hogy nem figyel oda az egészségére. És hogy fogja szidni magát ezekért az étkezésekért, amikor észbe kap. Ha egyáltalán megtörténik ez. Aztán szépen leszálltam a villamosról, hazamentem és megsütöttem két szelet busát, készítettem hozzá fokhagymás mártást, és megvacsoráztam. Természetesen minden gondolatom egy jó kakaós csiga volt.. Aki azt mondja, hogy könnyű diétázni, lefogyni, megcsinálni, az nem mond igazat. Vagy mert még nem próbálta, vagy mert át akar verni, vagy egyszerűen el akar adni neked valamit. Igenis nagyon nehéz végigcsinálni! Kimondhatatlanul nagy akaraterő és kitartás kell hozzá. Nem véletlen, hogy a „fogyókúrázók” mintegy 3%-nak sikerül csak lefogyni és megtartani a súlyát hosszútávon is. Ha bárkinek menne, komoly ár megfizetése nélkül, bizony nem látnánk ennyi túlsúlyos embert. Viszont a magunk életét kötelesek vagyunk legjobb tudásunk szerint leélni. És ehhez bizony hozzátartozik az is, hogy odafigyelünk az egészségünkre, és csak azért mert jól esik, éfélkor nem eszünk házi füstölt szalonnát hagymával… Én eldöntöttem, a 3%-hoz fogok tartozni. Meg lehet csinálni. Csak ahhoz tenni kell, mert ahogy írtam korábban, ha csak várunk, hogy a djolgok jobbra forduljanak, akkor bizony soká kell várni… A sültgalambért meg kell dolgozni ám. Ennyit a lelkizős oldalról.
A hetem sajnos nem úgy alakult, ahogy terveztem. Elkaptam valami vírust, még mindig fáj a torkom, alig kapok levegőt. Így csak a két edzésre mentem el a héten, Mimihez. Ki nem hagytam volna semmi pénzért. ☺ Viszont a futás sajnos elmaradt. Az étkezést tartom szépen, mint a kisangyal. 2 hete ígértem számokat, centiben és kilóban, de közbeszólt a biológia, és teljesen bevizesedve nem mérem magam. Majd jövőhéten… Nem lehet türelmetlenkedni mindig, mert a számok nem mindig heti szinten mutatják arányosan a befektetett munka eredményét. Viszont ha következetesen tesszük a dolgunkat, akkor az eredmény meg fog mutatkozni. És ha még nem tudnád, mi is pontosan a dolgod, akkor 4. pontba röviden: étkezz helyesen, igyál eleget, eddz keményen, és aludd ki magad! ☺
