A 4. héten a legnagyobb öröm, hogy sikerült három edzést teljesíteni. Nagyon szeretném, ha ez több is lenne. Szeretném, mert ha 2-3 nap telik el edzés nélkül, az nagyon hosszúnak tűnik, és hiányzik a mozgás. A programom egyik legnagyobb eredménye talán az, hogy jajgatás nélkül megyek, sőt várom, kívánom az edzéseket. Ez azért van, mert a fokozatosság elvével edzettünk, mindig elfáradtam, megizzadtam, de soha nem kínlódtam elviselhetetlen súlyokkal és másnapi izomlázzal (kivéve az első hetet :)) Biztos vagyok benne, hogy ez már az életem része, akkor is, ha kevesebb időm van rá, mint szeretném.
Az életem része, ugyanúgy, mint az, hogy tudom, hogy az ételek miből állnak, felfedeztem, hogy mindent el lehet készíteni alakbarát módon. Nem voltam soha édesszájú, de most már nem esik nehezemre visszautasítani egy porcukros süteményt se. Hozzászoktam.
Néha még zavar, ha nem sikerül maximálisan kihozni az értékeket, ha nem tudok rendesen naplózni, de tudom, hogy ismerem az utat és nem fogom elhagyni. Nem megszállott módon, aki folyton azt lesi, hogy mások milyen rosszul étkeznek, és ezt kritizálja, akinek ez az egyetlen témája. Nem beszélni akarok róla, hanem tenni, nem mások, hanem a saját elismerésemért.
Azt hiszem, már a mérleg sem stresszel – még mindig nem mozdul – mert bőven elég, hogy a három hete fel nem vett ruha – ami egyszer már elrepedt rajtam – már nem feszül…
Kísérletezek folyamatosan az ételekkel, újakat próbálok ki, új alapanyagokat szerzek be, s ezeket a próbálgatásokat nagyon élvezem, még akkor is, ha nem sikerül éppen. :)
Annak ellenére, hogy az utóbbi egy-másfél hétben nagyon kevés időm van, kitartok, a hat hét elején meghatározott célok elérését nem adom fel.
