Az epret, ami általában a rebarbara "párja", mindenki ismeri és szereti, a rebarbara viszont kevésbé ismert és elterjedt, pedig számos hasznos tulajdonsággal bír.
A piros szárakat általában gyümölcsökkel – elsősorban az eperrel – édes ételekben, sütikben szokás használni, pedig a rebarbara valójában egy zöldségféle ami a keserűfűfélék családjába tartozik és a sóskafélék rokona. Mintegy ötven faja ismert, közülük többet gyógynövényként használnak, fogyasztásra nem mind alkalmas.
A zöldségként termesztett rebarbara étkezési célra szánt részei a pirosló levélnyelek, azonban a levelek mérgezőek. A levélnyeleket is csak áprilistól nyár elejéig ajánlott fogyasztani, mert később megnő az oxálsav-tartalmuk. Az oxálsav nagy mennyiség (rendszeresen napi 1 kg rebarbara) fogyasztása esetén vesekövet okozhat. Ennek oka, hogy kalciumot von el a szervezettől, amivel együtt oldhatatlan sót képez. Ha azonban tejtermékkel együtt fogyasztjuk, annak kalcium-tartalmával fog reakcióba lépni, így nem kell aggódnunk csontjaink és vérünk megfelelő kalciumellátottsága miatt. Jó ötlet például egy rebarbarás-túrós süti.
A rebarbarában az oxálsav mellett almasav és citromsav is magas koncentrációban fordul elő, ezek okozzák savanykás ízét, aminek köszönhetően olyan jól harmonizál az ételekben az édesebb gyümölcsökkel.
Mivel egy zöldségféléről van szó, azok minden hasznos tulajdonsága igaz a rebarbarára is, többek között a magas rosttartalom és az alacsony szénhidrát- és kalóriatartalom. 100 gramm rebarbara mindössze 21 kcal-t, 4,5 g szénhidrátot tartalmaz, amiből 1,8 g rost. Így akár a legszigorúbb étrendbe is beilleszthető.
További jó tulajdonságai közé tartozik a magas ásványianyag-, különösen a káliumtartalom, valamint a C-vitamin tartalom. Mindezeken felül a rebarbara gazdag értékes polifenolokban, csersavakban, flavonoidokban.
Főként a fogyasztásra nem alkalmas levelek és gyöktörzs gazdagok antrakinon származékokban. Ezek az anyagok hashajtó hatásúak. Kisebb koncentrációban előfordulnak a levélnyelekben is, így a rebarbara - megfelelő mennyiségben fogyasztva - hasznos a bélműködés szabályozásában. Emellett étvágyjavító és vizelethajtó hatása is van, s előszeretettel használják salaktalanítás és különböző méregtelenítő és tisztítókúrák kiegészítésére.
Fogyasztásra tehát a levélnyelek alkalmasak, azok is akkor, amikor még nem túl öregek, de már bepirosodtak. Külső részüket érdemes lehámozni a szárakat pedig 0,5-1 cm-es darabkákra vágni. Nyersen is rágcsálható, de még jobb, ha egy picit megpároljuk édesítős vízben. Más gyümölccsel és fahéjjal keverve, akár egy kis útifűmaghéjjal finom friss lekvárt készíthetünk belőle, amit használhatunk süti-feltétként, zabkásába keverhetjük, vagy akár palacsintatöltelék is lehet belőle.
Mindenkinek ajánlom, aki szereti a frissítő, savanykás ízeket.
A piros szárakat általában gyümölcsökkel – elsősorban az eperrel – édes ételekben, sütikben szokás használni, pedig a rebarbara valójában egy zöldségféle ami a keserűfűfélék családjába tartozik és a sóskafélék rokona. Mintegy ötven faja ismert, közülük többet gyógynövényként használnak, fogyasztásra nem mind alkalmas.
A zöldségként termesztett rebarbara étkezési célra szánt részei a pirosló levélnyelek, azonban a levelek mérgezőek. A levélnyeleket is csak áprilistól nyár elejéig ajánlott fogyasztani, mert később megnő az oxálsav-tartalmuk. Az oxálsav nagy mennyiség (rendszeresen napi 1 kg rebarbara) fogyasztása esetén vesekövet okozhat. Ennek oka, hogy kalciumot von el a szervezettől, amivel együtt oldhatatlan sót képez. Ha azonban tejtermékkel együtt fogyasztjuk, annak kalcium-tartalmával fog reakcióba lépni, így nem kell aggódnunk csontjaink és vérünk megfelelő kalciumellátottsága miatt. Jó ötlet például egy rebarbarás-túrós süti.
A rebarbarában az oxálsav mellett almasav és citromsav is magas koncentrációban fordul elő, ezek okozzák savanykás ízét, aminek köszönhetően olyan jól harmonizál az ételekben az édesebb gyümölcsökkel.
Mivel egy zöldségféléről van szó, azok minden hasznos tulajdonsága igaz a rebarbarára is, többek között a magas rosttartalom és az alacsony szénhidrát- és kalóriatartalom. 100 gramm rebarbara mindössze 21 kcal-t, 4,5 g szénhidrátot tartalmaz, amiből 1,8 g rost. Így akár a legszigorúbb étrendbe is beilleszthető.
További jó tulajdonságai közé tartozik a magas ásványianyag-, különösen a káliumtartalom, valamint a C-vitamin tartalom. Mindezeken felül a rebarbara gazdag értékes polifenolokban, csersavakban, flavonoidokban.
Főként a fogyasztásra nem alkalmas levelek és gyöktörzs gazdagok antrakinon származékokban. Ezek az anyagok hashajtó hatásúak. Kisebb koncentrációban előfordulnak a levélnyelekben is, így a rebarbara - megfelelő mennyiségben fogyasztva - hasznos a bélműködés szabályozásában. Emellett étvágyjavító és vizelethajtó hatása is van, s előszeretettel használják salaktalanítás és különböző méregtelenítő és tisztítókúrák kiegészítésére.
Fogyasztásra tehát a levélnyelek alkalmasak, azok is akkor, amikor még nem túl öregek, de már bepirosodtak. Külső részüket érdemes lehámozni a szárakat pedig 0,5-1 cm-es darabkákra vágni. Nyersen is rágcsálható, de még jobb, ha egy picit megpároljuk édesítős vízben. Más gyümölccsel és fahéjjal keverve, akár egy kis útifűmaghéjjal finom friss lekvárt készíthetünk belőle, amit használhatunk süti-feltétként, zabkásába keverhetjük, vagy akár palacsintatöltelék is lehet belőle.
Mindenkinek ajánlom, aki szereti a frissítő, savanykás ízeket.
A cikk eredetileg a Peak Girls oldalán jelent meg.
