Sziasztok!
A hetem rettegéssel teli izgalomban telt.
Ugyanis múlt héten kaptam az egyik iskolától a felvételi időpontomat. Hétfőn
utazom le Pécsre és kedden lesz a felvételi. Szóval tessék szurkolni nekem! J
Edzéseket - mint mindig – becsülettel elvégeztem.
A héten volt olyan gyakorlat, aminek a kivitelezése hirtelen nem jutott
eszembe, de egy ottani személyi edzőtől segítséget kértem, aki kedvesen és
készségesen segített nekem. A héten nehezítette az edzéseimet a váratlanul jött
jobb hajlítóm húzódása, amit pihentetéssel és masszírozással rendbe is vágtam
(milyen jó, hogy masszőr is vagyok :) ).
Ezenkívül a jövő hét egyéb izgalmakat is rejt
magában. Eladtuk a régi lakásunkat és azóta lázasan keressük a következőt. Jövő
héten döntünk. Mindig azt mondják, hogy a változások egyszerre jönnek. Nos az
én életem most tele van ilyenekkel. És ahogy belegondolok: július közepére
átköltözöm egy helyre és kiderül, hogy a következő éveimet iskolában töltöm-e.
Azon belül is, hogy merre. Budapest, Szeged, Pécs? Ahogy írok közben is érzem,
hogy szorul a gyomrom. És még most jut eszembe, hogy június első-második
hetében két koncertem is lesz. Elég sűrű a program, mi? :)
Az edzés főcélja jelenleg nem a fogyás
elősegítése, hanem a feszültségek csillapítása. Mikor ott vagyok, nem gondolok
ezekre. Ha mégis bevillanna egy ilyen kép az agyamba, azonnal elengedem a
gondolatot. Olyan, mint egy meditáció. Az a másfél óra az enyém. Nem a
problémáké, nem a aggodalmaké. Nem dumálok a teremben, nem spanolgatok. Tudom,
régebben azt írtam, hogy ne hallgassatok zenét, mert kimaradtok a jóból. Ezt
vegyétek tárgytalannak. Nyilván vannak olyanok, akik a gyakorlatok közben
szeretnek dumálgatni, meg egyebek. Viszont ezalatt az egy-két hónap alatt arra
jöttem rá, hogy jobb a zenehallgatás, a tudatos koncentráció a fentebb leírt
okok miatt. Kb. másfél hónapig tart még a feszes időszak és utána lesz egy-két
hónap regenerálódási időszak.
Izgalmas időszakot élek meg, amit jól és
rosszul is fellehet fogni. Rajtunk áll, hogy hogy látjuk a poharat: félig tele
vagy félig üres. Valamelyik nap akadtam bele ebbe a mondatba, amit azóta
mantraként használok. A nehéz időszakon átsegít és erőt ad:
„Isten nem rak rám olyan terhet, amivel ne
tudnék megküzdeni.”
Te hogy látod? Bírod a kiképzést vagy
alulmaradsz?
